Raikkönen visszatérése a Ferrarihoz eddig nem sikerült jól, a szezon első négy versenyén a legjobb eredményt Ausztráliában érte el, ahol hetedik lett.
"Elég régóta vagyok itt ahhoz, hogy tudjam, hogyan mennek időnként a dolgok" - mondta el Raikkönen. "Mindnyájan szeretnénk jobbak lenni, nem akarunk ilyen rossz pozíciókban célba érni, de inkább ez, mint a semmi. Sok munkát kell elvégezni, nem vagyunk mindig elégedettek a helkyzettel. Egyszer jók vagyunk, egy napon egy másik versenyen, de a dolgok összességében elég nehezek. Amikor kicsit több tudással rendelkezünk, akkor megoldjuk a dolgokat, de eddig nem a legkönnyebb versenyeim voltak."

Raikkönen szenvedésével ellentétben Alonso idáig jobb formát mutat, a spanyol pilóta láthatóan elégedettebb a Ferrari F14 T-vel. Alonso harmadik lett Kínában és Raikkönen ebből merít erőt.
"Tudjuk, javulunk kell. Minden versenyen javultunk. Ha az Ausztráliától Kínáig terjedő időszakot nézzük, akkor nyilvánvalóan sok fejlődést értünk el. Néha kívülről ezt nehéz felfedezni, de mi magunk tudjuk. Elégedett voltam az autóval Bahreinben és Kínában, azonban voltak korai problémáink, ami miatt nem tudtunk körözni. Nehéz hétvége volt, de legalább három pontot szereztem. Nem ezt akartam, de összességében a csapat számára jobb hétvége volt és jó érzéseim vannak, mert keményen dolgozunk a javuláson. Nem sikerült olyan munkát végezni, mint szerettünk volna, de Fernando dobogós helyezése csapatként jó eredmény volt."