A nagyra tartott német pilóta a Saubertől tért vissza a tél folyamán Vijay Mallya alakulatához és a 2014-es szezon első négy versenyén mindig az első hatban végzett.
Hülkenberg pályafutása eddig legjobb eredményét elérve a negyedik helyen áll a bajnokságban. A német pilóta elmondta, véleménye szerint senki nem számított arra, hogy a Force India ilyen erősen kezdi a szezont.
"Nem számítottam rá és nem hiszem, hogy bárki más is számított volna rá. A téli tesztelés jó volt, de nem olyan jó. Nagy teljesítmény ennyi pontot megszerezni."

Hülkenberg arra ösztönzi a silverstone-i csapatot, amely sokkal kisebb költségvetéssel rendelkezik, mint az élcsapatok, hogy tegyen meg mindent a fejlesztési versenyben és ne csússzon vissza az év során.
"Nem látom nyilvánvaló okát annak, miért ne tudnánk a jó lendületet folytatni, de mint minden évben, a Formula-1-ben a fejlesztési versenyről szól minden - teljesítményt kell hozni. Talán a szezon későbbi szakaszában a nagyobb költségvetéssel rendelkező csapatok nagyobb előnyben lesznek, de úgy látom, nagyon jó pozícióban vagyunk."