1999. november, Silverstone: Első Forma-1-es teszt
"Nyilvánvalóan közéjük tartozik az első alkalom, amikor F1-es autót vezettem, Silverstone-ban" - emlékezik vissza Button. Éppen azzal a csapattal tapasztalta meg az autósportok csúcsát, amelynél ma is vezet, és amelyiktől talán visszavonulni is fog: a McLarennel. Ezt a Ligier istállóval való próba követte, majd felkeltette a Williams figyelmét is.
2000-es Ausztrál Nagydíj: F1-es bemutatkozás
A Williamsszel mutatkozott be a nagydíjversenyzés mezőnyében, mindössze két év autós tapasztalattal a háta mögött: 1998-ban a Brit Formula Ford bajnokságot nyerte meg, az 1999-es idényben harmadik lett a Brit Formula-3-ban. Rutintalansága miatt sokakat meglepett, hogy a nagynevű csapat őt választotta Ralf Schumacher csapattársának.
"A szabadedzésen Michael Schumacher mögött hajtottam ki a bokszutcából. Jól emlékszem, amint végigszáguldottam a 2-es és 3-as kanyarok között. Az évnek abban a szakaszában sok falevél volt a pályán, az autó pedig felverte őket, kavarogtak körülöttem. Emlékezetes pillanat volt, előttem pedig Michael, egy kétszeres világbajnok haladt."

2006-os Magyar Nagydíj: Első győzelem
Button 2004-ben harmadikként zárta a világbajnokságot, 2006 nyarán 112 rajt állt a háta mögött, ennek ellenére futamot egyszer sem nyert. Nem tűnt úgy, hogy a sorozat pont a Hungaroringen fog megszakadni: motorcsere miatt csak a 14. helyről indulhatott. Az esős versenyen azonban átgázolt a mezőnyön, Fernando Alonso kiesése után pedig nem maradt ellenfele. Hiába jött későn az első győzelem, azóta 14 újabbat gyűjtött.
"Mókás volt, mert a Honda akkori feje, Takeo Fukui-szan nem jött el sok versenyre, talán kettőre egy évben. Aznap viszont ott volt, és fel tudott jönni a dobogóra velem."

2009. március, Silverstone: Első teszt a Brawnnal
"Nagyszerű érzés volt az új autót vezetni. Pénzünk nem volt, jó kocsink viszont igen. Egy hibrid volt, a motort alig lehetett beilleszteni a helyére, de amikor a pályára hajtottunk, működött. Különleges időszak volt." Mindez a gyári Honda kivonulása után történt, a privát teszt előtt sokáig azt sem lehetett biztosra venni, hogy Buttonnak csapata lesz 2009-ben.
2009-es Brazil Nagydíj: Világbajnoki cím
Habár a végső győzelem kétségtelenül Button legnagyobb eredményei közé tartozik, a versenyt, amelyen ötödik helyen ért célba, csak győzködésre választotta be a legjobbak közé. "A vége jó volt, természetesen. De maga a hétvége kevésbé."

2011-es Japán Nagydíj és 2012-es Belga Nagydíj: A legnagyobb győzelmek
"Kettő győzelem emelkedik az összes többi fölé, a spái és suzukai, mindkettő olyan pálya, amelyeket szeretek. Egész hétvégén erős voltam, minden edzésen első vagy második helyeken végeztem. Amikor Japánban nyertem, az ország nehéz időket élt meg, ezért talán ez a legkülönlegesebb" - idézi fel Button a versenyt, amelyen szoros csatában kerekedett Sebastian Vettel fölé.
Természetesen a legjobbak listáján szerepel - habár csak a japán és belga sikerek után - a 2011-es Kanadai Nagydíj, ahol az utolsó helyről felkapaszkodva nyert versenyt, az utolsó körben megelőzve Vettelt. A brit szintén kiemelte a 2009-es monacói futamot, ahol pole pozíciót és futamgyőzelmet szerzett, a verseny végén pedig futva érkezett meg a dobogóra, mivel elfelejtette, hogy a különleges pályán az nem a bokszutcában található - ez is pályafutásának egyik ikonikus pillanatává vált.
.jpg)