DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 2. hétfő
F1

Amikor Senna távozott a McLarentől

Ron Dennis az Autosport magazinnak adott interjújában emlékezett vissza az 1993-as év végére, amikor Ayrton Senna hat szezon után otthagyta a McLarent, és úgy döntött, a Williamshez szerződik.

A brazil legenda a Toleman csapatban mutatkozott be a Forma-1 mezőnyében, itt viszont csak egyetlen évet töltött. További három idényt teljesített a Lotusnál, megszerezve első győzelmeit, majd a McLaren istálló következett. Pályafutásának javát itt versenyezte végig, nem kevesebb, mint hat esztendőt, amely során mindhárom világbajnoki címét nyerte. Az első két szezont Alain Prosttal való rivalizálása jellemezte, a francia távozása után azonban kétségtelenül egyeduralomra tett szert Ron Dennis csapatában. A Williams-Renault azonban a Forma-1 legerősebb istállójává vált, Senna pedig a hatodik év végén úgy határozott, versenyautót cserél, hogy negyedszerre is megszerezze a bajnoki trófeát.

 

"Senna nagyon hűséges volt" - emlékezett vissza Ron Dennis a magazin újságírójának, Jonathan Noble-nek. "Az utolsó versenyünk idejére azonban már szükségessé vált egy kis távolság kettőnk között. A kapcsolatunk nagyon heves lett."

 



A végső pillanatban a csapatfőnök mégis elkeseredett próbálkozáshoz folyamodott. "Az utolsó versenyen néhány ember egészen túlzásba esett, érzelmi téren. Az ég szerelmére, gondoltam magamban, megpróbálom meggyőzni, hogy maradjon. Nyugalmat szeretnék." Dennis tehát Sennához ment, és próbálta rábeszélni, hogy ne távozzon a csapattól. "Ő pedig elbizonytalanodott. Azzal érvelt, szerződése van. Azt mondtam neki, én aláírnék bármit. "™De hát elköteleztem magam"™, válaszolt ő. Ami biztos, nagy bizonytalanságban tartottam azon az éjszakán. Ayrton a hűség miatt őrlődött."

 

A brazil viszont úgy döntött, mégis vált. Csak távozása után derült ki, hogy a McLaren a következő évben Peugeot motorokra tesz szert gyári támogatással. "Ezután felhívott engem és azt mondta: "™Ha ez két hónappal korábban derül ki, maradtam volna."™ Ő ugyanis azért távozott, mert meg volt róla győződve, gyári motorok nélkül nem nyerhet."

 

Senna karrierjének Williamsnél töltött időszaka tragikusan rövid ideig, mindössze három versenyig tartott.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: