A jelenleg a Williamsnél dolgozó Symonds 1984-ben a Toleman alkalmazásában állt, amikor a csapat leigazolta a fiatal brazilt. Noha a Toleman koránt sem rendelkezett ütőképes autóval, Senna kis híján így is megnyerte a Monacói Nagydíjat abban az évben - az erős esőben a második helyen halad és egyre jobban közelített az élen álló Alain Prostra, amikor a nehéz körülmények miatt idő előtt leintették a futamot, egy lehetőséges győzelemtől megfosztva a csapatot.
"Egyáltalán nem volt kilátásban egy hasonló siker" - emlékezett vissza Symonds a 30 évvel ezelőtti történésekre. "Nem számítottunk arra, hogy hamarosan nyerhetünk egy versenyt, ezért sokkal inkább a meglepettség lett rajtunk úrrá, amiért majdnem sikerült. Nagyon szürreálisan hatott, és utólag már vegyes érzelmek keringtek bennünk, hiszen egyrészt olyan eredményt értünk el, amire egyikünk sem számított, ám két órával később az járt a fejünkben, hogy nyerhettünk is volna. Ezzel a gondolattal pedig elég nehéz volt együtt élni."
A szakember Senna autóval kapcsolatos visszajelzéseit méltatta, amelyek néhány évtizeddel ezelőtt még a jelenleginél is sokkal nagyobb fontossággal bírtak.
"A legtöbb versenyzőnek 100 százalékos mentális odafigyelésre van szüksége ahhoz, hogy egy autót gyorsan vezessen. Ayrtonnál viszont ez nem így ment. Képes volt mindenkinél gyorsabban vezetni, miközben maradt kapacitása arra, hogy minden kör minden apró részletére emlékezzen" - mondta Symonds.
"Abban az időben nem állt rendelkezésünkre ennyi adat, nem voltak valósidejű telemetriák. Minden a versenyző visszajelzésein múlt, és ő rendkívül jól tudta körülírni az autó viselkedését, minden apróságot felidézve."
