A Virgin Racing 2010-től saját csapatával szintén szerepet vállalt az F1-ben mielőtt tovább nem adta azt a jelenlegi Marussiának. Az istálló azonban nem szűnt meg teljesen, hiszen az új elektromotorokkal működő sorozatban idén ismét feltűnnek majd, csapatfőnökük pedig Alex Tai lesz.

A Virgin most megegyezett a Lotusszal egy együttműködésről, így az enstone-i istálló az egyre kevesebbet szereplő bemutatóautóján dolgozó szerelőit kölcsönadja a Formula E-ben induló csapatnak. A felek arra számítanak, hogy mindkét oldal jól jár majd a szövetséggel: a Virginnél elkél a szakértelem és tapasztalat, míg a Lotus további jövedelemre tehet szert az alkalmazottak bérbeadáséval. A csapat bázisa a doningtoni versenypálya közelében lesz.
A McLaren és a Williams után a Lotus a harmadik aktív F1-es csapat, amely valamilyen formában már biztosan részt fog venni a nagy érdeklődést vonzó új szériában.