DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 2. hétfő
F1

Wolff: Hamilton és Rosberg végig fogja harcolni az évet

Toto Wolff szerint az teszi nagyon különlegessé a Mercedes idei párosát, hogy különbözőségük ellenére nagyon hasonló eredményekre képesek a pályán, épp ezért az egész szezonban harcban állnak majd egymással.

A Kínai Nagydíj korántsem sikeredett olyan izgalmasra, mint a bahreini futam, ami többek közt annak is "köszönhető", hogy Lewis Hamilton Malajzia után ismét simán verte csapattársát, nem harcoltak egymással úgy, mint két héttel korábban. Az elmúlt időszakban gyakran visszatérő téma a Mercedes versenyzői kapcsán kettejük harca, és az a csapatutasítás kérdése, amivel kapcsolatban látszólag még csapaton belül sincs egyetértés.



 

Toto Wolff, aki nemrég úgy nyilatkozott, hogy nem tartja kizártnak, hogy a csapat beleszól majd a versenyzők küzdelmébe, így látja kettejük küzdelmét: "Csapaton belül nagyon érdekes látni, mennyire eltérő módon állnak hozzá a dolgokhoz, és mégis milyen közel vannak egymáshoz a pályán. Ezért veszélyes azt mondani, hogy egyik versenyző a másik felett áll. Azt hiszem, az egész szezonban folyamatos harcban állnak majd egymással, olykor az egyik, olykor a másik kerül majd fölénybe, de az erőviszonyok folyamatosan változnak majd."



 



 

"Lewis például a kínai időmérőn teljesen külön ligában volt, míg Nico számára kissé balszerencsésen alakult az az edzés, gondjai voltak a kormánnyal és a fékekkel is, így az egész versenyre hátrányba került. Végül az egész hétvége fantasztikusan alakult Lewis számára, de a helyzet már a következő versenyre könnyen megváltozhat. Ez nagyon izgalmas számunkra: folyamatosan hajtják egymást, minden lehetőséget megragadnak arra, hogy javuljanak."



 

Wolff azt is kiemelte, mennyire különböző a két versenyző hozzáállása: "Ez minden tekintetben megnyilvánul, mivel jellemük és személyiségük is eltér. Milyen legyen a tökéletes pilóta? Épp annyira nem kombinálhatjuk két versenyző hozzáállását, amennyire nem jelenthetjük ki azt sem, hogy egyikük jobb a másikuknál."



 



 

"Nem fair dolog beskatulyázni a pilótákat. Mindkettejük sok örömet okoz, mindkettejüktől sokat tanulunk. A csapat szempontjából nagyon fontos, hogy a megfelelő környezetet biztosítsuk a számukra, hogy megvédjük őket, s ezzel biztosítsuk azt, hogy a lehető legjobban teljesíthessenek."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: