Az 1994-es baleset után Mosley Sid Watkins professzorral és az FIA többi tagjával együtt minden erőfeszítésével azon volt, hogy kifejlessz és bevezesse a szükséges biztonsági intézkedéseket.
"Az imolai hétvégén történtek egy lökést adtak a világ közúti biztonságáért dolgozók számra" - mondta el az FIA korábbi elnöke. "Amennyiben ez a baleset nem történik meg a szövetség nem működik együtt az Európai Unió hatóságaival, soha nem kerül bevezetésre az Euro NCAP, a kötelező törésteszt és soha nem kapjuk meg az Európai Bizottság támogatását. Minden Ayrton tragikus balesetével kezdődött. Erre mindig emlékezni fogok, amikor hintaszékben pihenek. A 60-as években, amikor az autósport hatóságok felé jeleztük, a versenyzés túlságosan veszélyes, akkor azt mondták: Ha nem akarják, nem kell versenyezni. önkéntes feladat ez. Egyetértek ezzel, kockázatot kell vállalni, de nem túlzott kockázatot. Akkor a versenyeken részt venni annyit jelentett, mint valahol Vietnámban az első vonalban harcolni."
De 1994-re mindenkinek olyan benyomása volt, hogy a veszély kezdett csökkenni. Akkor már 12 éve nem volt halálos baleset a Formula-1-ben és többek szerint a sport túlságosan biztonságossá vált.
"Azt hiszem az emberek kezdték azt hinni, senki nem fog meghalni" - folytatta Mosley. "De a kockázat túl magas volt, ez nyilvánvaló. A versenyzés mindig veszélyes. Ez olyan, mint a légiközlekedés, meg kell tenni mindent a repülőgép-szerencsétlenség ellen, de 100 százalékig nem lehet elkerülni, soha nem is lesz ilyen."

Az imolai tragédia után az FIA egy szakértői csoportja azzal foglalkozott, hogy kiértékelje a helyzetet és számos javaslatot tegyen a versenyek biztonságosabbá tétele érdekében. A töréstesztek szigorodtak és a sebesség csökkent. A bukósisakokra vonatkozó szabványokat felülvizsgálták, javítottak a bukóterek biztonságán és megváltoztatták a pályák építésére vonatkozó szabályokat, illetve a karosszériára is szigorúbb szabályokat írtak elő.
"Azt hiszem Senna halála volt ilyen hatással a biztonság javítására, melyhez hozzájárult az a tény, hogy első számú versenyzőnek tartották, még más pilóták is" - közölte Mosley. "Nagyon érdekes személyiség volt és az emberek szerették őt. 1994 után megváltozott a közösség. Amikor a tragikus esemény megtörtént Sennával, akkor néhányan azt mondták, a Formula-1-et be kell tiltani. A versenyzői közösség tombolt. Nem tudtuk, ez hova vezet."
És ha elgondolkozunk azon, hogy a Formula-1 mit adott a társadalomnak, akkor be kell ismerni, Ayrton Senna és Roland Ratzenberger tragikus halála befolyásolta a közúti közlekedés biztonságosabbá tételét. Ez pedig nagyon fontos.