DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 2. hétfő
F1

Dennis: Csak a szépre emlékszem Ayrtonról

Ron Dennis elárulta, Gerhard Berger jelenléte sokat segített számára abban, hogy kezelni tudja Ayrton Sennát a brazil McLarennél töltött utolsó éveiben. A wokingi istálló egykori csapatfőnöke felidézte a háromszoros bajnokhoz kötődő legszebb emlékeit.

1994 óta minden év május 1-je körül előkerülnek a Formula-1 közegében a Sennához kötődő történetek, az idei évforduló azonban az eddigieknél is különlegesebb, hiszen most lesz 20 éve annak, hogy a brazil legenda halálos balesetet szenvedett Imolában.

 

Senna legnagyobb sikereit a McLarennél érte el, az ott eltöltött hat éve pedig két korszakra osztható. Az 1988-as és "™89-es szezont az Alain Prost elleni kiélezett harca fémjelezte, amely során a két sztárpilóta számtalanszor összecsapott, és rengetegszer vitába keveredett egymással, a viszonyuk rendezése pedig gyakran Dennist is komoly feladat elé állította.

 



Prost távozása után azonban Gerhard Bereger került a csapathoz, aki hamar megtalálta a közös hangot Sennával, és noha a brazil feltehetően csak azért engedte magához ilyen közel az osztrákot, mert Berger nem jelentett rá komoly veszélyt a pályán, az istállón belül azonnal megváltozott a hangulat.

 

"A közös nevetésre és szórakozásra emlékszem" - mesélte Dennis a Reutersnek. "Persze gyakran előfordultak a határokat súroló csínytevések, amelyek nem voltak olyan viccesek. Ezek inkább gyerekes dolgok voltak, de mégis jó hangulatot keltettek a csapatban."

 

"Egy alkalommal, amikor a szerelők egy csoportja visszatért a szobájába, azt teljesen üresen találták. Sem ruhák, sem bútorok, semmi nem maradt benne" - utalt Senna és Berger egyik emlékezetes közös akciójára.

 

"Gerhard nagy segítséget nyújtott nekem Ayrton kezelésében, hiszen ő hozta be a humort a csapathoz. Mielőtt ő megérkezett volna, teljesen elképzelhetetlen volt az a forgatókönyv, hogy valaki mond egy viccet Ayrtonnak, ő pedig nevessen rajta. Gerhard csatlakozásával azonban megtört a jég."

 

Senna ma 54 éves lenne, és Dennis szerint ha még ma is élne, bizonyára nem alakult volna ki iránta ilyen mély és szűnni nem akaró rajongás.

 

"Sohasem gondolkodtam még el azon, hogy Ayrton hogyan nézne ki, ha ma is köztünk élne. Egy dolog biztos, hogy sokkal öregebb lenne" - próbált viccelődni a McLaren első embere. "És bizonyára lennének olyan dolgok az életében, amelyek kárt tettek volna a hírnevén: például egy sikertelen házasság."

 

"Olyan hirtelen eltávozott, hogy csak a szép dolgokat, a nagyságát hagyta meg az emberek emlékezetében. Eme nagysága pedig abból fakadt, hogy emberi értékekkel és szigorú elvekkel rendelkezett."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: