A Bahreini Nagydíjon Lewis Hamilton már a rajtnál megelőzte csapattársát, Nico Rosberget, ennek ellenére az utolsó pillanatig nem volt biztos a győzelme, a német ugyanis élete talán legkeményebb küzdelmére kényszerítette 2008 világbajnokát. A Mercedes hagyta küzdeni a pilótáit, akik mindent megtettek, a szabályosság határait súrolva, talán kicsit túl is lépve harcoltak egymással, s bár Rosberg a safety cart követően látszólag nyert helyzetben volt, Hamilton meg tudta őrizni a vezetést, s ezzel utolérte Juan Manuel Fangiót a győzelmi örökranglista tizedik helyén.

Az említett safety cart azért kellett beküldeni, mert a kerékcseréjéről visszatérő Maldonado egészen érthetetlen módon oldalról beleszaladt az első kanyarba már befordult Gutierrezbe, s a Sauber egy a tengelye körüli pördülést követően állt meg a bukótérben. A mexikói szerencsére jól van, Maldonado pedig folytatni is tudta a versenyt, bár később megbüntették, s valószínűleg további retorzióra is számíthat.

A safety car beküldése a negyedik rajthelyről induló, s az egész versenyen parádézó Sergio Pereznek is kedvezett, hiszen az utolsó dobogós pozícióért csapattársán kívül a Williamsekkel volt harcban, akiknek viszont nagyon rosszul jött ki a biztonsági autós szakasz, így nemcsak a dobogót vesztették el, hanem még a Red Bullok is átugrották őket. Sőt, az erősebbik pilótájuk, aki ezúttal Ricciardo volt, a végén még a negyedik helyen haladó Hülkenberget is elkapta, Perezt viszont már nem érhette utol, így a mexikói 2009 után először vitte pódiumra a Force Indiát - csapata második, saját maga negyedik dobogós helyét szerezte.

Hülkenberg végül ötödik lett, mögötte az egész versenyen sok problémával küzdő Vettel zárt. A 7-8. helyen következett a két Williams, akik nagy harcot vívtak egymással, és mindenkivel, akivel épp összetalálkoztak, de végül balszerencséjük volt a biztonsági autóval. Az egész versenyen meglehetősen súlytalannak tűnő Ferrari két pilótája a 9-10. helyen ért célba, a remekül rajtoló Alonso ismét legyőzte Raikkönent - Massa startjáról is meg kell emlékezni, aki a hetedik helyről indulva harmadikként fordult el az első kanyarban. Csapnivaló futamot zárt a McLaren, Magnussen és Button is idő előtt adta fel a küzdelmet.
Bár az élen zajló harc sokszor valóban úgy tűnt, hogy túllépi a szabályosság, és a józan ész határait, a Mercedes mindenképp elismerést érdemel azért, hogy engedte harcolni versenyzőit, és szerencsére - legalábbis egyelőre - a pilóták jó viszonya sem ment rá a csatározásra, hiszen a futam utáni képek őszinte örömről és gratulációról tanúskodtak. összefoglalónkat Nico Rosberg szavaival zárjuk, aki a második hely miatt egy cseppet sem csalódottan ezt kiabálta a csapatrádióba: "Most mondja valaki, hogy ez a sport unalmas!"

A Bahreini Nagydíj végeredménye
1.
Lewis Hamilton
Mercedes
1:38:42.743
2.
Nico Rosberg
Mercedes
+1.085
3.
Sergio Perez
Force India-Mercedes
+24.067
4.
Daniel Ricciardo
Red Bull-Renault
+24.489
5.
Nico Hülkenberg
Force India-Mercedes
+28.654
6.
Sebastian Vettel
Red Bull-Renault
+29.879
7.
Felipe Massa
Williams-Mercedes
+31.200
8.
Valtteri Bottas
Williams-Mercedes
+31.800
9.
Fernando Alonso
Ferrari
+32.500
10.
Kimi Raikkönen
Ferrari
+33.400
11.
Daniil Kvyat
Toro Rosso-Renault
+41.300
12.
Romain Grosjean
Lotus-Renault
+43.100
13.
Max Chilton
Marussia-Ferrari
+59.900
14.
Pastor Maldonado
Lotus-Renault
+1:02.800
15.
Kamui Kobayashi
Caterham-Renault
+1:27.900
16.
Jules Bianchi
Marussia-Ferrari
+1 kör
17.
Jenson Button
McLaren-Mercedes
+2 kör
Kiesők:
Kevin Magnussen
McLaren-Mercedes
40 kör
Esteban Gutierrez
Sauber-Ferrari
39 kör
Marcus Ericsson
Caterham-Renault
33 kör
Jean-Eric Vergne
Toro Rosso-Renault
18 kör
Adrian Sutil
Sauber-Ferrari
17 kör
