Minden csapatnak évente két ilyen filmforgatási napot engedélyeznek a szabályok, amelyeket szigorú korlátok között kell lebonyolítani. Az autók természetesen semmilyen új elemet nem tartalmazhatnak, legfeljebb 100 kilométert teljesíthetnek, és csak a Pirelli külön e célra gyártott promóciós gumijait használhatják. Emellett az FIA egy megfigyelőt is küld a helyszínre, aki ellenőrzi az adott csapat munkáját.
Mégsem véletlen, hogy egyes istállóknak gyakran a tesztelés szempontjából kritikus időszakban jön meg a kedvük a filmforgatáshoz. A jerezi kollektív tesztet kihagyó Lotus például pár nappal később, elismerten autójának bejáratása céljából bérelte ki a spanyol pályát "promóciós esemény" fedőnév alatt, és az is furcsa egybeesés volt, hogy a teszteken küszködő Red Bull hasonló célzattal még egy napot a pályán maradt, miután a riválisok már összecsomagoltak.
Hogy az autóval pontosan mit volt lehetőségük próbálgatni, az bizonyára soha sem fog kiderülni, a csapat azonban most - talán kicsit a kételyek eloszlatása céljából is - közzétett egy azon a napon készített bemutató videót, amelyen Sebastian Vettel és Daniel Ricciardo népszerűsítik az istállót és a márkanevet.