A téli tesztek alapján sokan a Mercedes legközelebbi riválisának tartották a Williamst, amely nemcsak gyorsnak, de nagyon megbízhatónak is bizonyult. Felipe Massa legjobb bahreini ideje után az Ausztrál Nagydíj nem sikerült úgy, ahogy a csapat remélhette. Az esős időmérő nem kedvezett a versenyzőknek, akik csak a kilencedik és tizedik helyet szerezték meg, Massa versenye pedig már az első kanyarban véget ért, amikor Kamui Kobayashi fékek nélkül hátulról eltalálta.
Valtteri Bottas csak tizenötödikként rajtolt büntetést maga után vonó váltócseréje miatt, ennek ellenére lelkesen lépdelt előre, már az első kör végén a pontszerzők között találta magát, a 10. körben pedig hatodik volt Fernando Alonso mögött, mikor a falnak ütközött és defektet szenvedett. A tizenhatodik helyre jött vissza, de újból sorra előzte riválisait, végül megint csak a hatodik pozícióban haladt, itt intette le a kockás zászló. Ebből Daniel Ricciardo kizárása után ötödik hely lett. Bottas formájából jól látszik, hogy a 10 pontnál sokkal többet szerezhettek volna a hétvégén - de a mennyiség így is kétszer annyi, mint amennyit a Williams tavaly egész év során gyűjtött.
.jpg)
"Nem szeretném, ha a Williams hagyománya elveszne" - mondta Claire Williams a brit The Independentnek. "Egyesek azt gondolják, hogy a csapat úgy végzi majd, mint a Tyrrell. Csak a holttestemen keresztül! Nem fog megtörténni. Az álmom, hogy újra bajnokságot nyerjünk."
Williams, aki a Forma-1 kevés női vezetőjének egyike - csapatfőnök-helyettesi pozíciót tölt be - nem menekülhetett a kérdés elől, milyen helyt állni a férfiak uralta közösségben. "Mindenki erről a dologról kérdez, ami eléggé érthetetlen, mert én még sosem gondolkoztam rajta. Az F1-ben nőttem fel, emiatt mindig férfiak vettek körbe, és ehhez is szoktam hozzá. Amikor ebbe a szerepkörbe kerültem, nem gondoltam arra, hogy mi lesz velem, komolyan vesznek-e az emberek, csak azért, mert nő vagyok. Sosem gondoltam, hogy nehezebb feladatom lenne a nemem miatt."