DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 30. csütörtök
F1

Boullier: Kezdetben nem számít majd a sebesség

A McLaren istálló verseny direktora, Eric Boullier szerint a 2014-es szezon első futamain nem elsősorban az autók nyers tempója, hanem sokkal inkább a vezethetőség, a megbízhatóság és az üzemanyag fogyasztás menedzselése fog számítani.


Bár a McLaren idei MP4/29-es konstrukciója jól teljesített a szezon előtti felkészülési teszteken a csapat 2009-es bajnoka, Jenson Button szerint azonban még így is el vannak maradva a sebesség tekintetében az előzetes várakozásaiktól. A csapat a szezon első futamain jelentős fejlesztéseket tervez ezért, de Boullier szerint így sem kell aggódniuk, mert ők eddig elsősorban a versenybeállításokra és az üzemanyag felhasználásra összpontosítottak ezek pedig igencsak kifizetődőek lehetnek majd az első futamokon.

"Az igaz, hogy az autón lévő leszorító erő hozza meg a sebességet, de a vezethetőség, az erőátvitel, és az erőforrás menedzselése szintén tempót jelent, legalábbis addig, amíg fel nem veszi mindenki a sebességet" - nyilatkozta Boullier. "A másik meghatározó az a üzemanyaghelyzet, amit befolyásolni kell a beállításokkal és a vezetési stílussal, és meg kell bizonyosodnod, hogy ez egyezik a számokkal. Bahrein az egyik legnehezebb futam az üzemanyag fogyasztás tekintetében, így bár lehet, hogy néhány csapat végzett verseny szimulációt teljes teljesítmény mellett, de ha a végén 110 kilógrammot égettél el, akkor Melbourne-ben nem fogod befejezni a versenyt. Könnyen úgy tűnhet, hogy a Mercedes nagyon gyors, a Red Bull is nagyon gyorsnak tűnik, míg a többieket egy kicsit nehéz megmondani. A Williams azonban jobbnak tűnik, mint ahol tavaly voltak az erősorrendben. Mi sem vagyunk rosszak. Nyilvánvalóan van némi előnyünk az autó vezethetőségének tekintetében, és van egy csomó teljesítmény csomagunk."

Boulliernek nincs kétsége azzal kapcsolatban, hogy a McLarennek sikerül majd előrelépni a borzalmas 2013-as szezont követően, amikor is 1980 óta először még dobogós helyezést sem sikerült szerezniük. "Van előrelépés. Átgondolták, hogy mi történt tavaly, és jobban megértették, hogy miért is nem tudták kihozni azt az autóból, amit akartak."

2014-ben a McLaren az utolsó szezonját kezdi meg a Mercedes erőforrásait használva, az 1995 óta tartó együttműködés ugyanis véget ér, és jövőre már a Honda veszi át a németek helyét a wokingi gárdánál. Boullier szerint azonban ez az átmeneti év semmilyen negatív következményt sem fog hozni a McLaren számára. "A kapcsolat (a Mercedesszel) nagyon jó. Van egy elmozdulás a partner tekintetében, és azt mondhatom, hogy most inkább vásárlók vagyunk (a Mercedesnél), amiért egy kicsit a szokásainkat is meg kell változtatnunk."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: