A Mercedes versenyzőjét arra kérte fel az MSA, hogy vegyen részt annak a zsűrinek a munkájában, melynek feladata, hogy elbírálja azokat a rövidfilmeket, melyeket a következő témában kiírt pályázatra készítettek: "A biztonságos vezetés tíz arany szabálya." A projektet az FIA is támogatja, a cél a halálos közúti balesetek visszaszorítása, minthogy ez jelenleg a vezető halálok a 16-24 évesek körében.
A pályázatra általános- és középiskolai diákokból, valamint egyetemi hallgatókból álló csoportok is nevezhetnek. A győzteseket, akik 2000 font jutalomban részesülnek majd, a Brit Nagydíj hétvégéjén fogják majd kihirdetni, a filmeket pedig a Sky tűzi majd műsorra F1-es közvetítésében. Ben Taylor, az MSA igazgatója így nyilatkozott:
"Ez a verseny egy izgalmas lehetőséget jelent arra, hogy egy nagyon praktikus módszerrel szólítsuk meg a fiatalokat. Ezzel szórakoztató, egyúttal a nevelésre is alkalmas megközelítést teremtünk a közúti biztonság kérdéséhez a motorsportok közvetítésével."