"Komoly problémánk volt ma. Már a kezdetektől tudjuk, hogy gondjaink vannak, tehát ez nem is újdonság. Nem fogok negatívan beszélni a helyzetről, mert nem így gondolkodok, és egyébként is mindenki tud róla, ezért nincs szükség arra, hogy bármit is mondjunk. Pozitív vagyok. Nagy problémákkal szembesültünk, de a srácok képesek voltak néhányat helyrehozni. Tudom, hogy a teljes javulás időigényes lesz."

"Az autó viselkedésével elégedett vagyok, alapvetően jó csomaggal rendelkezünk. Amint a motor is rendben lesz, többnyire jól fogunk állni. A csapat szép munkát végzett a kasztni terén."
"A jövő héten még nem az első verseny kezdődik, tehát talán nem lesz baj, ha továbbra is gondokkal szembesülünk. Csak az számít, hogy Melbourne-be érkezve jó csomaggal rendelkezzünk és készen álljuk a versenyzésre."