A Colin Chapman és Maurice Philippe által tervezett Lotus 49 az 1967-es Holland Nagydíjon mutatkozott be a Formula-1-ben - nem is akárhogy, hiszen Graham Hill pole-t szerzett, Jim Clark pedig megnyerte a futamot. Az autót a Lotus istálló több, mint három éven át, egészen az 1970-es Osztrák Nagydíjig használta - bár azt meg kell említeni, hogy három különböző változat készült belőle, a Lotus 49B az 1968-as Monacói Nagydíjon mutatkozott be (pole-lal és győzelemmel), a 49C pedig az 1970-es idénynyitón.
A Cosworth DFV-vel felszerelt Lotus 49 a sportág történetének egyik legsikeresebb autója lett, s a csapat úttörő (bár végül veszélyessége miatt betiltott) kísérleteket végzett a terelőszárnyakkal. A hatvanas évek legnagyobb versenyzői közül ketten is vezethették az autót: Graham Hill és Jim Clark. Utóbbi 1967-ben bajnok lehetett volna az autóval, ám a megbízhatósága problémák (többek közt a két kiesés a két régebbi modellel megkezdett első két futamon) végül megakadályozták a harmadik bajnoki cím megszerzését.
Clark 1968-ban is bajnokesélyes volt, de az idénynyitó megnyerését követően életét vesztette Hockenheimben, így csapattársára, Hillre várt a feladat, hogy a csúcsra vigye a Lotust. Ez sikerült is neki, s történetük során harmadszor a konstruktőri bajnoki címet is megszerezték Colin Chapmanék. 1969 már korántsem volt ilyen sikeres, viszont ekkor mutatkozott be a csapatnál a fiatal tehetség, Jochen Rindt, aki a következő évben bajnoki címet nyert a Lotusnak - csakhogy ezt ő maga már nem érhette meg...
