Az 1945. január 1-én született Ickx csodagyerekként érkezett a Forma-1-be 21 évesen, bár 1966-ban és 1967-ben (mindkétszer a Német Nagydíjon) még csak kóstolgatta a királykategóriát, amikor Forma-2-es Mátrákkal indulhatott. De aztán kapott egy Coopert az 1967-es Olasz és USA Nagydíjra, és Monzában meg is szerezte első pontját. Ennyi, azaz 4 megmutatkozás elég volt Enzo Ferrarinak ahhoz, hogy leszerződtesse a belgát, aki nem volt hálátlan: az eső áztatta roueni Francia Nagydíjat fölényesen nyerte, és megszületett az "esőmenő" Ickx legendája is. Ugyanakkor Ickx, mi tagadás, nyughatatlan is volt. Csak egy évet töltött Maranellóban, majd átállt Jack Brabhamhez. Itt se vallott szégyent, mert 1969-ben kétszer nyert, és bár csak fele annyi pontot gyűjtött, mint a bajnokságot nyerő Jackie Stewart, ezüstérmes lett. És megint tovább állt. Illetve, vissza. Enzo Ferrari nem nagyon szokott megbocsátani azoknak, akik faképnél hagyták, de Ickxban látta a spirituszt, úgyhogy visszavette a csapathoz, ami újfent bölcs döntésnek bizonyult. A 312B gép nagyon jól ment, egy baj volt csak: Jochen Rindt Lotus 72-es még jobban. Az osztrák fiú 5 futamot nyert 1970 nyarán, és az egyetlen ember, akire igazán oda kellett figyelnie, Ickx volt. Aztán jött a monzai tragédia, ahol Rindt az edzésen szörnyethalt, és egyedül a Ferrari-pilóta volt az, aki a már halott Rindttől elvehette volna a bajnoki elsőséget - ha mind a három hátralévő futamon győzni tud! És úgy tűnt, sikerülhet is a lehetetlen (avagy kegyeletsértő?) kihívás: Ickx mindent beleadott, nyert Kanadában és Mexikóban (mindkétszer csapattársa, Regazzoni előtt), ám végül Watkins Glenben elvérzett. Rindt és a Lotus szomorú elsőségét Emerson Fittipaldi biztosította be első nagydíj-sikerével. És - mint utóbb kiderült - Ickx is ekkor állt utoljára a legközelebb ahhoz, hogy világbajnok legyen. Holott még majdnem egy évtizeden át versenyzett a F1-ben.
1973 közepéig maradt a Ferrarinál, ám 1970-hez viszonyítva egyre siralmasabb volt az autók teljesítménye, olyannyira, hogy a Commendatore a Nürburgringre el sem vitte az autóit, annyira esélytelenek voltak. Ickxnek új állás után kellett néznie. A Lotushoz ment két évre, de ott is épp a szűk esztendők köszöntöttek Colin Chapmanre - és bizony, a gyenge szezonok, üljön az ember bármilyen híres autóban, a pilóta hírnevének se tesznek jót. Ickx, a fényes tehetség egykettőre a sereghajtók között találta magát, akire úgy igazából már nem volt szüksége a jó csapatoknak. Frank Williamsnél kötött ki, de ez ne tévesszen meg senkit: ez a Williams-csapat még nem az a Williams - Franknek is ezek voltak a leginkább gyötrelmes évei, amikor még a telefonját is kikapcsolták, így nem csoda, hogy Ickx számára ezek az évek jóformán a véget jelentették. 1977-78-ban még letekert néhány versenyt a Mo Nunn vezette Ensignnal, szintén gyorsan feledhető eredménnyel. Aztán, mintegy ajándékképpen 1979-ben még kapott egy utolsó lehetőséget: amikor a csúcson lévő Ligier istálló pilótája, Patrick Depailler sárkányrepülés közben lezuhant, és ripityára törte magát, Guy Ligier Ickxet hívta a fedélzetre. De ekkor már meglátszott rajta a kor, és a "szárnyas autóval" nem tudott mit kezdeni, holott csapattársa, a nála amúgy három évvel öregebb Jacques Laffite sokáig versenyben volt a bajnoki címért.
A Forma-1-től való búcsú után azonban Ickx nem volt boldogtalan. A sportkocsi-világbajnokságban Porsche színekben sikert sikerre halmozott, a Le Mans-i 24 órás viadalt 6-szor nyerte meg. Azonban egy fájdalmas emlék is köti e sorozathoz: 1985. szeptember 1-én a Spában rendezett 1000 kilométeres verseny vele ütközött össze Stefan Bellof, aki a karambol következtében meghalt.
Egy évvel korábban is vetődött rá némi reflektorfény, amikor ő volt a Monacói Nagydíj versenyigazgatója. Zuhogott, és az élen álló Alain Prost vészesen vesztett előnyéből az őt üldöző Toleman-os újonc, Ayrton Sennával szemben. Az eső nem esett jobban, mint korábban, de Ickx a 31. körben félbeszakította a futamot, mondván túl veszélyes, és így - a francia - Prost még győztesként tudta hazamenteni a McLarent.
Ickx egy-két Párizs-Dakaron is észrevetette magát, ám, hogy hol érte el a legtöbbet, jelzi, hogy néhány éve Le Mans díszpolgárává avatták.
Hans Joachim Stuck a háború előtti német versenyző-legenda, Hans Stuck fiaként született 1951. január 1-jén. Mint oly sok nagy pilóta fia esetében, Stucknál is egyértelmű volt, hogy apja nyomdokaiba lép. Forma-2-ben mindent megnyert, "Hockenheim királyának" hívták, annyira jó volt a hazai pályán. Úgyhogy ő is nagy tehetségként kopogtatott 23 évesen a Forma-1 kapuján, és már 1974-es szezon végigversenyezte a March-csal. Igaz, hogy kétszer nem tudta minősíteni magát, de összeszedett 5 pontot, ami elég volt a maradáshoz. A következő év nagyon nem sikerült a "Strietzel" becenévre hallgató langaléta szőke németnek, de aztán 1976-ban megint jobban ment a szekér (még mindig a March), 8 pontot gyűjtött. Az 1977-es Dél-Afrikai futam után repülőgép-balesetben meghalt Carlos Pace, a Brabham első számú pilótája. A csapat tulajdonosa, Bernie Ecclestone Stuckot hívta a helyére, és Long Beachben debütált. A Brabham BT45B autó, Gordon Murray tervezése remekül sikerült, de már nem volt olyan nagy szám az Alfa Romeo-motor. És itt történt az, ami alapvetően meghatározta Stuck további F1-es pályáját. Míg Watson (ha pechensen is, de) remekül ment a Brabhammel, Stuck nem tudott semmi kiemelkedőt produkálni, jóllehet, korábbi hírnevéhez méltóan, ám olyan üres tankkal, hogy épp csak átgurult a célvonalon, 3. lett a Német Nagydíjon Hockenheimban, majd Ausztriában is, de ezzel együtt is csak 12 pontot gyűjtött, s lett 11. a bajnokságban. Aztán már csak két további szezon adatott a számára: 1978-ban a Shadow, majd 1979.-ben a német ATS színeiben próbálkozott, csekély sikerrel - 2-2 pontot szedett össze. Aztán, amint kitette a lábát a Forma-1-ből, Ickxhez hasonlóan agyonnyerte magát a sportkocsi-versenyeken. Manapság különböző televíziós társaságok F-1-es szakértője: ugyanolyan kék, fehér csillagokkal díszített baseball-sapkában járja a paddockot, amilyen valaha a sisakja volt. Legtöbbször - érdekes módon - a Sauber sátrában látni.
Aki ott volt 2003-ban a Hungaroringen, az nem felejti el azt a napot, amikor Ralph Firman kirepült a szabadedzésen, és egyszerre felbolydult a paddock: az akkor már a Jordan csapatnál hivatalos tesztpilótai státuszban lévő magyar versenyző, Baumgartner Zsolt hazája nagydíján debütálhat. Az 1981. január 1-én, Debrecenben született Baumgartner a tehetős Renault-kereskedő édesapa és akkorra már Frank Tamás támogatásával szép lassan gyűjtögette a kisebb-nagyobb eredményeket a nemzetközi porondon. Nevétől sosem volt visszhangos a sajtó, és bár a F3000-ben még a Prost fiókcsapatánál is megfordult, nem halmozta egyik sikert a másikra. Ãm Frank Tamás menedzseri pályafutásának nagy lehetőséget látta meg Baumgartnerben, elvégre Kesjár Csaba halála után Zsolt volt az első, aki egyáltalán meg tudott jelenni a nemzetközi porondon. És 2003 augusztusában ő is ott állt a nagy lehetőség kapujában. Miután az iszonyú becsapódás után Firmant a FIA-orvosok eltiltották a további, hétvégi versenyzéstől - Frank beindította a gépezetet. Megszerezte a csapatvezetők beleegyezését, Max Mosley pedig hogyne adta volna áldását a bevetésre, miután Bernie Ecclestone - akivel Frank amúgy is jó viszonyt alakított ki - természetesen megszimatolta Baumgartner bevetésében a szenzációt és a pr-t. Ãgy történhetett, hogy a F1 históriájában első magyarként Baumgartner Zsolt elindulhatott Magyar Nagydíjon, ahol ugyan kiesett, de még ott volt Monzában is, ahol szépen behozta a Jordant a 11. helyen. A siker és főleg a lelkes sajtóvisszhang után Frank ezer százalékkal elkezdett dolgozni azon, hogy Baumgartner 2004-ben egy teljes szezonra kapjon szerződést. Előbb úgy tűnt, hogy lesz egy nagy (félig állami) szponzoruk a MOL képében, de az olajcég végül kihátrált a buliból - így maradt az az opció, hogy a Baumgartner Baráti Kör gyűjtése, és további kisebb szponzorok nyomán mégis összejöjjön egy Minardi-ülésre való pénz. Baumgartner Gianmaria Bruni olasz pilóta párjaként a mezőny leggyengébb csapatával küzdött végig egy szezont. Egy elég gyenge kezdés után a Monacói Nagydíjtól megemberelte magát, a hercegségben épp csak lemaradt a pontszerzésről. Ami viszont csodaként mégis bekövetkezett Indianapolisban, ahol az utolsó körökben Fisichella defektje miatt feljött a 8. helyre, és ezzel begyűjtött 1 pontot. Ez maradt egyetlen komoly eredménye, mivel Paul Stoddart, a Minardi ausztrál tulajdonosa szimpátiája ellenére sem tartotta meg a magyar fiút 2005-re. Kapcsolatuk azóta is baráti, Baumgartner rendszeresen vezeti különböző bemutatókon Stoddart kétüléses versenygépét. De a Forma-1-re olyan nagy benyomást nem tett, hogy más csapatok kaptak volna utána - ráadásul a magyar cégek sem láttak benne olyan reklámértéket, hogy kifizették volna a szerződtetéshez szükséges összeget" Egy biztos, Zsolt szereplése utáni tíz évben sem sikerült senki magyar pilótának még csak a F1 közelébe sem jutnia.
