A világbajnokság megalakulásától, tehát 1950-től 1959-ig csak az első öt helyezett kapott pontot az F1-ben, mégpedig 8-6-4-3-2-es formában. E mellett 1 ponttal jutalmazták még a leggyorsabb kört elérő pilótát is, ha pedig többen autóztak azonos időt, akkor a pontot egyenlően elosztották közöttük, ez azonban időnként igencsak bizarr helyzetet teremtett. A legnevetségesebb helyzet az 1954-es Brit Nagydíjon esett meg, amikor is 7 pilóta autózott azonos időt a futamon, így a leggyorsabb körért járó 1 pontot, Juan Manuel Fangio, Stirling Moss, Jose Froilan Gonzalez, Mike Hawthorn, Jean Behra, Alberto Ascari és Onofre Marimon között osztották szét, akik így egyenként 0.14 ponttal lettek gazdagabbak a futamot követően. A további bizarr eseteket elkerülendő így végül 1960-tól eltörölték a leggyorsabb kört futó pilótának járó 1 pontot.
Közben 1958-tól kezdődően már nem csak a pilóták, hanem a konstruktőrök is pontot kaptak, miután bemutatkozott a konstruktőri bajnokság is, majd 1960-tól már az első hat pilótát jutalmazták 9-6-4-3-2-1 pontos rendszerben, ami végül 43 évig érvényben is maradt, de 1991-ben a győztesnek járó pontszámot 9-ről 10-re emelték.
A pontrendszer azonban ezekben az években sem volt teljesen változatlan, hiszen 1991-ig nem minden pontszerző futam számított be a bajnoki összetettbe. Bár 1979-től a konstruktőri bajnokságba már az összes megszerzett pont beszámított, a pilóták bajnokságába azonban nem, hogy így a pilóták a legrosszabb futamaikat ejteni tudják a bajnokság végkimenetele szempontjából. 1967-től a pilótáknál a bajnokságot két részre bontották és mindegyik részből csal a legjobb eredményeiket számították be bajnokság végeredményébe, így például az 1968-as szezon 12 nagydíjból állt, de csak 10 eredményt vettek figyelembe, a bajnokság első felében, és a második felében is az 5-5 legjobb helyezést. Végül már az 1980-as években az egész szezont figyelembe vették, de csak a legjobb 11 futam eredményét számították be az egyéni bajnokság végeredményébe.

Az első nagy változás a Formula-1 pontrendszerében a 2003-as szezonban következett be, amikor is már az első 8 pilótát jutalmazták pontokkal a futamokat követően, mégpedig 10-8-6-5-4-3-2-1-es formában. Ez a rendszer hét éven állt maradt érvényben, majd a 2010-es szezonban megérkezett a jelenleg is használt 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1-es rendszer, ahol már az első 10 pilóta kap pontokat a nagydíjakon.
Jövőre is marad hát ez a pontrendszer, azzal a kiegészítéssel, hogy a világbajnoki küzdelem izgalmainak a fokozása érdekében a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon az első 10 pilóta a korábban megszokott egységek helyet dupla annyi ponttal lesz gazdagabb, így remélhetőleg a kiosztásra kerülő 50-36-30-24-20-16-12-8-4-2 pont elég lesz arra, hogy a pilóták és a csapatok a szezon utolsó méteréig keményen csatázzanak majd a pontokért és a bajnoki helyezésekért.
Az F1 pontrendszerének története
https://formula.hu/f1/2013/12/13/az-f1-pontrendszerenek-tortenete 2013-12-13 11:00:00 2013-12-13 11:00:00
Jövőre a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj győztese a szokásos 25 pont helyett 50 ponttal és talán egy bajnoki címmel lehet majd gazdagabb. Mindez drámai változásnak tűnhet az F1-ben, pedig a pontozási rendszer tekintetében a Formula-1 már megélt néhány komoly átalakulást.