Az év első felében Alonsó tűnt Vettel legnagyobb ellenfelének, de a nyári szünetet követően, miközben a Red Bull németje szárnyalt, leginkább a Ferraritól való esetleges távozásáról szóló pletykákkal került fel az újságok címoldalára, így pedig az év végén végül 155 pontos hátrányban Vettel mögött a bajnokság második helyén zárta az évet.
"Egy kicsit csalódtam Fernandóban, mert nagy támogatója vagyok neki és a Ferrarinak" - írta Ecclestone a hivatalos szezonértékelő előszavában. "Úgy gondolom, hogy egy kicsit feladta, amit az is bizonyított, hogy másik csapatot keresett."

Alonsót az év során a Red Bullal és a McLarennel is hírbe hozták, sőt a pletykák szerint, ha jövőre nem is, de 2015-ben visszatérhet a wokingi gárdához. Ecclestone szerint pedig talán ez lenne a spanyol bajnok számára a legjobb megoldás. "Nem tudom, hogy a Ferrari miatta nem versenyképes-e, vagy mert az emberek, akik irányítják a csapatot nem végeznek elég jó munkát. Fernando azonban megérdemelne egy olyan autót, amely képes futamokat nyerni. De hogy ez vajon a Ferrari-e vagy sem azt igazán nem tudom."