DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 18. vasárnap
F1

Surtees Gregor Grand Díjat kapott

Az autósportban elért teljesítményének jutalmaként John Surtees vasárnap az Autosport díjkiosztó gáláján Gregor Grant Díjat kapott.
Surtees továbbra is az egyetlen versenyző, aki világbajnoki címet tudott szerezni motorkerékpáron és autóban is.

A brit 1956 és 1960 között 500 cm3-es géposztályban szerzett bajnoki címeket, majd a Formula-1-be a Team Lotus csapattal került.

1963-ban a Ferrarihoz szerződött, ahol egy évvel később bajnoki címet szerzett. 1970-ben saját csapatot indított a Formula-1-ben, majd két évvel később visszavonult a versenyzéstől, de továbbra is aktívan részt vett az együléses versenysorozatokban, legutóbb 2007-ben a brit A1GP csapat elnöke volt.

Surtees a Gregor Grant Díjat a háromszoros IndyCar bajnoktól, Dario Franchittitől vehette át, aki a múlt hónapban jelentette be, visszavonul a versenyzéstől.

"A legfontosabb verseny életemben a walesi motorverseny volt" - mondta el Surtees. "Én építettem azt a motort, de nem volt lehetőségem a hétvégén tesztelni, azonban minden összeállt. Ekkor köteleztem el magam a gépek iránt, amely meghatározta ezt követően egész életemet - ez a pillanat nagyon, nagyon különleges volt."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: