DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 18. vasárnap
F1

Rendben zajlott az ifjú tehetség pénteki Mercedes-tesztje

A Mercedes pénteken Silverstone-ban a csapat 2011-es autójában adott lehetőséget a fiatal maláj Jazeman Jaafarnak.

A fiatal maláj pilóta, Jazeman Jaafar, aki a Mercedes főszponzorának, a Petronas olajcégnek támogatását élvezi, az istálló 2011-es autójával hajtott végre egy egynapos tesztet Silverstone-ban pénteken, melynek célja az volt, hogy felmérjék a pilóta képességeit. A 21 esztendős versenyző harmadszor próbálhatta ki a W02-est, márciusban Malajziában egy utcai eseményen, júniusban pedig egy silverstone-i forgatáson ülhetett be a Mercedes tavalyelőtti versenygépébe.



Jaafar pozitív érzésekkel zárta a tesztet: "Mindig tudtam, hogy szeretnék eljutni a Formula-1-ig, de ha lettek is volna kétségeim ezzel kapcsolatban, a mai napot követően csak még jobban akarnám, mint eddig" - mondta Jaafar, a tavalyi brit Formula-3-as bajnokság második helyezettje, aki az idei évet a Renault-világsorozat három és fél literes kategóriájában töltötte, s dobogóra is állhatott, méghozzá épp Monacóban.

Az immár tizenöt éve Formula-1-es futamot rendező Malajziát egyébként mindezidáig egyetlen versenyző képviselte a királykategóriában: Alex Yoong, aki az azóta már Toro Rossóvá változott Minardi színeiben szerepelt 2001-2002-ben, ám pontot nem tudott szerezni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: