DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 18. vasárnap
F1

Fangio, Senna és Schumacher hatszor lett volna pole-király

Az FIA tervei szerint a jövő évtől külön díjazásban részesül az év legtöbb pole-ját szerző pilóta. Az alábbiakból kiderül, az elmúlt 64 évben ki kapta volna ezt az elismerést.

Annak ellenére, hogy a józan logika azt diktálná, hogy a legtöbb pole-t szerző pilóta rendszerint a világbajnoki címet is elnyeri, a valóság ettől meglehetősen eltérő képet mutat. Nem kevesebb mint hét olyan pilóta van a Formula-1 történetében, aki egy adott szezonban a legtöbb pole-t érte el, de a bajnoki cím soha nem jött össze neki.

Az első Stirling Moss volt, aki 1959-ben és egy évvel később is a legtöbb első rajtkockát szerezte a mezőny tagjai közül, ám a bajnoki versengésben mindkét évben alulmaradt Jack Brabhammel szemben. Az 1968-as pole-király, Chris Amon egészen különleges eset, hiszen nem hogy bajnoki címet, de futamot sem nyert karrierje során a Formula-1 történetének talán legpechesebb pilótája, a most alapítandó díj mindenesetre őt illette volna Graham Hill második bajnokságának évében - Amon mindössze tizedik lett abban az évben.



1972-ben Jacky Ickx, egy évvel később pedig Ronnie Peterson érte el a legtöbb pole-t ám bajnok egyikük sem lett soha. 1979 és 1983 közt taroltak a franciák, hiszen Jean-Pierre Jabouille, Rene Arnoux (kétszer), Alain Prost és Patrick Tambay révén öt éven át mindig francia pilóta szerezte a legtöbb pole-t, ám egyikük sem lett bajnok - Prost később persze igen. 1979 és 1987 közt egyébként kilenc éven át egyszer sem az a pilóta érte el a legtöbb pole-t, aki végül megnyerte a bajnokságot.

Ebben szerepe volt Ayrton Sennának is, aki 1985-ben és 1986-ban is pole-király lett a Lotusszal, összesen pedig hatszor volt a mezőny legjobbja ebben a tekintetben, 1985 és 1991 közt csak 1987-ben nem az övé lett a legtöbb rajtelsőség. A hat elsőség rekordot jelent holtversenyben Fangióval és Schumacherrel, előbbi bajnoki szezonjain kívül 1950-ben is a legtöbb pole-t szerezte, utóbbi viszont 1995-ben "kikapott" Damon Hilltől. Nem mellesleg egészen Hamilton 2007-es "győzelméig" ez volt az utolsó szezon, hogy ne a későbbi világbajnok szerezze a legtöbb pole-t (azóta még két ilyen volt, 2009-ben Vettel, 2012-ben pedig Hamilton volt a pole-király).

És természetesen olyan versenyzők is vannak, akik világbajnoki címet tudtak ugyan szerezni, mégsem lett soha az övék a legtöbb pole az adott évben: Nino Farina, John Surtees, Denny Hulme, Graham Hill, Emerson Fittipaldi, Jody Scheckter, Alan Jones, Keke Rosberg, Kimi Raikkönen és Jenson Button.

A teljes lista:

Év Győztes Pole Futam Százalék
1950 Juan Manuel Fangio 4 7 57.14%
1951 Juan Manuel Fangio 4 8 50.00%
1952 Alberto Ascari 5 8 62.50%
1953 Alberto Ascari 6 9 66.67%
1954 Juan Manuel Fangio 5 9 55.56%
1955 Juan Manuel Fangio 3 7 42.86%
1956 Juan Manuel Fangio 6 8 75.00%
1957 Juan Manuel Fangio 4 8 50.00%
1958 Mike Hawthorn 4 11 36.36%
1959 Stirling Moss 4 9 44.44%
1960 Stirling Moss 4 10 40.00%
1961 Phil Hill 5 8 62.50%
1962 Jim Clark 6 9 66.67%
1963 Jim Clark 7 10 70.00%
1964 Jim Clark 5 10 50.00%
1965 Jim Clark 6 10 60.00%
1966 Jack Brabham 3 9 33.33%
1967 Jim Clark 6 11 54.55%
1968 Chris Amon 3 12 25.00%
1969 Jochen Rindt 5 11 45.45%
1970 Jackie Stewart 4 13 30.77%
1971 Jackie Stewart 6 11 54.55%
1972 Jacky Ickx 4 12 33.33%
1973 Ronnie Peterson 9 15 60.00%
1974 Niki Lauda 9 15 60.00%
1975 Niki Lauda 9 14 64.29%
1976 James Hunt 8 16 50.00%
1977 Mario Andretti 7 17 41.18%
1978 Mario Andretti 8 16 50.00%
1979 Jean-Pierre Jabouille 4 15 26.67%
1980 Rene Arnoux 3 14 21.43%
1981 Rene Arnoux 4 15 26.67%
1982 Alain Prost 5 16 31.25%
1983 Patrick Tambay 4 15 26.67%
1984 Nelson Piquet 9 16 56.25%
1985 Ayrton Senna 7 16 43.75%
1986 Ayrton Senna 8 16 50.00%
1987 Nigel Mansell 8 16 50.00%
1988 Ayrton Senna 13 16 81.25%
1989 Ayrton Senna 13 16 81.25%
1990 Ayrton Senna 10 16 62.50%
1991 Ayrton Senna 8 16 50.00%
1992 Nigel Mansell 14 16 87.50%
1993 Alain Prost 13 16 81.25%
1994 Michael Schumacher 6 16 37.50%
1995 Damon Hill 7 17 41.18%
1996 Damon Hill 9 16 56.25%
1997 Jacques Villeneuve 10 17 58.82%
1998 Mika Hakkinen 9 16 56.25%
1999 Mika Hakkinen 11 16 68.75%
2000 Michael Schumacher 9 17 52.94%
2001 Michael Schumacher 11 17 64.71%
2002 Michael Schumacher 7 17 41.18%
2003 Michael Schumacher 5 16 31.25%
2004 Michael Schumacher 8 18 44.44%
2005 Fernando Alonso 6 19 31.58%
2006 Fernando Alonso 6 18 33.33%
2007 Lewis Hamilton 6 17 35.29%
2008 Lewis Hamilton 7 18 38.89%
2009 Sebastian Vettel 4 17 23.53%
2010 Sebastian Vettel 10 19 52.63%
2011 Sebastian Vettel 15 19 78.95%
2012 Lewis Hamilton 7 20 35.00%
2013 Sebastian Vettel 9 19 47.37%

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: