Noha korábban úgy tűnt, hogy a Ferrarihoz távozó Kimi Raikkönen utódja a Maldonadónál tehetségesebbnek tartott Nico Hülkenberg lesz, ám a Lotus nehéz pénzügyi helyzete úgy tűnik, hogy átírta a történetet. Az istálló ugyanis továbbra sem kapta meg a Quantum nevű csoport millióit, s egyre valószínűbbnek tűnik, hogy már nem is fogja, így új bevételi forrás után kell néznie a Lotusnak. A legjobb megoldásnak pedig az tűnt, ha Pastor Maldonadót szerződtetik, s ezzel együtt megszerzik a PDVSA olajcég 35-40 millió eurós támogatását.

Az üzlet, melyet a hírek szerint már ma bejelentenek, csak azért születhetett meg, mert a PDVSA és a Total, mely a motorszállítóval, a Renault-val, és az istálló másik versenyzőjével Romain Grosjeannal is kapcsolatban áll, megállapodást kötött. Korábban ugyanis úgy tűnt, a Maldonado-üzlet egyetlen akadálya az lehet, hogy a Lotus autóin egy másik olajcég is megjelenik, ám ez az akadály immár elhárult, ahogy arról a Turun Sanomat is beszámolt.