Kívülről nézve Webber és Horner kapcsolata tűnhetett a legsimábbnak, hiszen a páros még közös GP3-as csapatot is futtat, és az istállófőnök gyakran igyekezett kerülni a konfliktushelyzetet döntéseivel. Webber szerint azonban olykor éppen ez az óvatoskodó magatartása vezetett feszültségekhez közöttük.
"Már nem állunk olyan közel egymáshoz, mint egykoron. Christian még nagyon sokáig a csapattal fog maradni. Most úgy érezhetjük, örökké velük lesz, hacsak nem kap egy visszautasíthatatlan ajánlatot máshonnan. Ezért gondoskodnia kell arról, hogy minden a legsimábban működjön. Néhány esetben azonban ez a hozzáállása számomra nem volt túl előnyös, ez pedig akadályokat gördített a kapcsolatunk elé" - írta az ausztrál Hornerről, aki a vitás helyzeteket általában Vettel javára döntötte el.

"Még mindig nem igazán tudom, hogy neki milyen szerepe van a csapatban" - írta az osztrákról. "De igen, már a legelső naptól fogva nagyon kritikus volt velem szemben. Persze végül sikerült feljuttatnia Sebet, ami kifizetődött számára. Ãm valószínűleg végig nagyon bánta, hogy az F1-es csapatok két autóval versenyeznek."
Az őt mind az öt együtt töltött évükben legyőző Vettelt különleges tehetséggel megáldott versenyzőnek tartja, de elárulta, a rengeteg vitás szituációjuk miatt képtelenek voltak jó viszonyt tartani egymással."Tudjuk, hogy az erősségét az időmérő edzés és a versenyek első öt köre jelenti. Ez a névjegye, és e tekintetben nagyon nehéz vele tartani a lépést" - ismerte el.
"Mi ketten annyi mindent söpörtünk már a szőnyeg alá, hogy a kapcsolatunkban lehetetlen több pozitívumot találni, mint negatívumot. Kár ezért, mert az ember kezdetben mindenkivel szeretne jó viszonyt ápolni. Azonban közöttünk már túl sok dolog történt. Talán 50 évesen majd máshogy emlékszünk már vissza, de jelenleg nehéz ezektől eltekinteni. De valójában ez a helyzet egyikünket sem aggasztja igazán. Ez csak így alakult."
Az Auto Motor und Sport információi szerint Vettel volt az egyetlen pilóta a mezőnyben, aki nem írta alá azonnal azt a brazil zászlót, amit Bernie Ecclestone ajándékozott a búcsúzó Webbernek a múlt hétvégén. Végül Ecclestone unszolására megtette, de ennek az ausztrál nem örült különösebben.