DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 18. vasárnap
F1

A Mercedes ma jelentheti be Brawn távozását

A Mercedes várhatóan csütörtökön jelenti be, hogy Ross Brawn elhagyja a német csapatot.

Az 58 éves szakember 2010 óta tölti be a brackley-i alakulat csapatvezetői pozícióját. Mióta azonban Paddy Lowe, a McLaren korábbi műszaki igazgatója megérkezett a csapathoz, folyamatos a találgatás arról, hogy a szakember mikor veszi át Brawn pozícióját.

A Mercedes elnöke, Niki Lauda mindent megtett azért, hogy Brawn akár más szerepkörben is a csapatnál maradjon, de a brit szakember a távozás mellett döntött.





A német Bild szerint Brawn döntését szerdán közölte a csapat vezetésével. A német újság szerint a hír csütörtökön kerül hivatalosan is bejelentésre.

A Bild úgy értesült, hogy Brawn feladatait Lowe és az osztrák Toto Wolff veszi át. Állítólag Brawn néhány hónapot pihenéssel tölt, valamint ezt az időszakot szenvedélyének, a horgászatnak szenteli, majd ezt követően nagy valószínűséggel visszatér a McLaren 2015-ös motorszállítójához, a Hondához.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: