A Lotus valószínűleg hamarosan bejelentést tesz, de még a Quantum Motorsporttal próbálja véglegesíteni szerződését, ezzel bebiztosítani pénzügyi hátterét a 2014-es szezonra. Nico Hülkenberg a Lotus és a Force India csapatoknál is esélyes, de elképzelhető, hogy a Lotushoz végül a jobb támogatókkal rendelkező Pastor Maldonado kerül.
A Force India nem zárta ki annak lehetőségét, hogy megtartja jelenlegi pilótáit, Paul di Restát és Adrian Sutilt, de tárgyalnak Sergio Perezzel is, aki az elmúlt hetekben maradt ülés nélkül, miután a McLaren bejelentette, nem tartanak igényt szolgálataira. A Force India helyettes csapatfőnöke, Bob Fernley azonban elmondta, csapata nem hoz addig döntést, amíg nem tudják, a Lotus kiket választott.
"Jelenleg az akadályozó tényezőt az jelenti, hogy nem lehet tudni, ki megy a Lotushoz és addig, amíg ez nem oldódik meg, nehéz meghatározni, melyik pilóták elérhetők. A szezon végén két nagyon jó pilótával rendelkeztünk és jó okának kell lenni annak, hogy egyiket, vagy mindkettőt lecseréljük. Valójában nem tudjuk, melyik pilóták elérhetők még."

Arról, hogy szerződést, vagy előszerződést írtak-e alá Hülkenberggel, Fernley csak annyit mondott: "Néhány hete már ehhez hasonló történtek keringnek és Nico az egyik pilóta akit szeretnénk megszerezni."
Azonban a szakember elmondta, a Force India számára nem a pénz, hanem a tehetség a fontosabb.
"A résztulajdonosok egyértelműen kijelentették mi az amit keresnek és ez a teljesítmény. Mindig a tehetséget keressük és ha vele pénzt is kapunk, az csak bonusz."
Fernley hozzátette, a Force India ülései is kapósak lehetnek, miután a csapat hatodik helyen végzett a konstruktőri bajnokságban úgy, hogy már a szezon eleje óta 2014-re készülnek.
"Úgy érzem, megérdemeljük a nagyobb figyelmet és optimistán várom 2014-et, figyelembe véve az idei évben elvégzett munkát. Az tény, hogy nemcsak sikerült a jövő évre fejlesztési munkát végezni, de sikerült a hatodik helyet is megtartani, amely nagy teljesítmény mindenkitől."