DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 18. vasárnap
F1

Vettel betegségtől fél, s nem eszik túl sok bacont

Sebastian Vettel saját elmondása szerint nagyon szomorú, hogy véget ért a 2013-as szezon, ám sokak számára ez inkább megkönnyebbülést jelent...

Sebastian Vettel elmondása szerint szomorú, hogy véget ért a 2013-as szezon, melynek második felében elképesztő dominanciát mutatott, hiszen a nyári szünet óta senki más nem tudott futamot nyerni rajta kívül. Azonban sokan máshogy látják ezt, amit jól mutattak a foghíjas lelátók a rendszerint teltházas interlagosi idényzárón. "Az elmúlt évek legrosszabbja volt ez" - mondta egy helyszíni kereskedő az O Estado de S.paulo című lapnak. Nem csak a helyszíni közönség, hanem a televíziónézők is kisebb érdeklődést tanúsítottak, mint korábban, Németországban például az 5,58 milliós tavalyi éves átlagnézettség 5,28 millióra csökkent a DPA hírügynökség szerint.



Az 1979-es világbajnok Jody Scheckter szerint nem árthat, ha a Formula-1 felkészül arra, hogy a dominancia folytatódik: "Nehéz azt hinni, hogy nem dönti meg Michael rekordját. Pedig azt gondoltam, senki nem fogja megdönteni" - mondta Scheckter a CNN-nek. A Red Bull mindenesetre mindent meg is tesz, hogy így legyen, a Bild szerint ugyanis jövőre két versenyzőnek is csak az lesz a dolga a csapatnál, hogy a szimulátorban dolgozzunk: a Toro Rosso egykori versenyzője, Sebastien Buemi és a kisbikák üléséről lecsúszó António Félix da Costa kapta ezt a feladatot. "A szimulátor éjjel-nappal működni fog, Vettel nem csinálhatja egyedül" - mondta Helmut Marko, a csapat tanácsadója.

Amikor arról kérdezték a négyszeres bajnokot, mit fog csinálni a következő hetekben, úgy felelt, hogy "semmit", majd hozzátette: "Először is remélem, hogy nem leszek beteg, amikor a stressz elmúlik, ami könnyedén megtörténhet. És nem eszek túl sok bacont, hiszen a súly jövőre kritikus fontosságú lesz." Ebben Vettelnek igaza van, a motorgyártók szerepe azonban minden bizonnyal még a pilóták testsúlyánál is nagyobb lesz 2014-ben, hiszen sok múlhat azon, hogyan birkózik meg a V6-os turbókkal a Mercedes, a Ferrari és a Renault. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner nem akart találgatásokba bocsátkozni ezzel kapcsolatban: "Lehetetlen megmondani, amíg nem érink Melbourne-be. Addig minden csak spekuláció lenne."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: