DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 17. szombat
F1

A Honda kivetette hálóját a Mercedes személyzetére

A Mercedes ügyvezetője, Toto Wolff elárulta, hogy a 2015-től a McLaren motorpartnereként a sportba visszatérő Honda az utóbbi időben megpróbálta magához csábítani a brackley-i istálló személyzetének egyes tagjait.
A japánok törekvése érthető, hiszen olyan szakemberekkel próbálják erősíteni részlegüket, akik már rendelkeznek Formula-1-es csapattal, a Mercedes pedig kézenfekvő választásnak tűnik ehhez, hiszen az istálló a 2008 végén távozott gyári Honda istálló jogutódja, így több egykori alkalmazottjuk is a német márkát erősíti jelenleg. Wolff elmondta, a csapatnál máris igyekeznek megtenni minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy megakadályozzák az agyelszívást.

"Egy versenyképes környezetben dolgozunk, ahol mindenki a legjobb mérnököket próbálja megszerezni, tehát nem váratlan ez a jelenség. Jól tudjuk, hogy kiknek a szerződései járnak le hamarosan, és ha meg akarjuk tartani őket, időben kell a hosszabbításról beszélnünk velük" - nyilatkozta az osztrák szakember az Auto Bildnek.

A Mercedesnél egyelőre nem aggódnak amiatt, hogy a Honda ezirányú törekvései meggyengítenék csapatuk egységét a jövőben, de számolnak azzal, hogy az elkövetkező időszakban egyre több alkalmazottjukat keresik majd fel ajánlatokkal a japánok.

"Jelenleg még rendkívül civilizált módon zajlik mindez. Nem érezzük, hogy a mérnökeink különösebben aggódnának az esetleges szakemberveszteség miatt. Azonban erre még sor kerülhet, hiszen a Honda lépésről lépésre próbálja felépíteni a programját. El tudom képzelni, hogy idővel egyre rámenősebben próbálják majd körbeudvarolni a személyzetünket."

Pár hónapja már annak a lehetősége is felmerült, hogy a Mercedes jelenlegi csapatfőnöke, Ross Brawn is a Hondához távozik, de a Brazil Nagydíj hétvégéjén 59. életévét betöltött brit továbbra sem fedte fel a sajtó számára a jövő évi terveit.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: