DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 17. szombat
F1

Vettel - A siker és annak árnyoldalai

Sebastian Vettel hihetetlen sikerszériája lassan negyedik éve tart, a dominancia azonban akaratlanul is magában hordozza a népszerűség csökkenését, amellyel a német is tisztában van, ám ez ellen ő maga sem tud mit tenni.

Vettel és a Red Bull 2010 óta nem találnak legyőzőre, a pilóta és járműve makulátlanságát pedig még hangsúlyosabbá teszi, hogy az elmúlt évek során a garázs másik felében helyet kapó Mark Webber is csak egy-egy futam erejéig tudott csapattársa fölé kerekedni. A fiatal német az első bajnoki címét eredményező látványos szezonvégi menetelését követően a tapasztalatlanságból fakadó vezetői hibáktól is megszabadult, az évenkénti néhány technikai meghibásodás pedig sem a Ferrari, sem a McLaren számára nem volt elég ahhoz, hogy felülkerekedjen riválisán.

A futam közbeni tankolás betiltása és a V6-os motorok érkezése közötti négyéves időszak tehát menthetetlenül Sebastian Vettel és a Red Bull legyőzhetetlenségéről marad majd emlékezetes, ám a német nem szívesen dobálózna ilyen súlyos kifejezésekkel.



"Ezek nagyon nagy szavak. Mi csak a munkánkat végezzük - és azt hiszem, így lehet a legjobban lefesteni ezt a helyzetet" - magyarázza Vettel. "Persze a legutóbbi néhány verseny igazán különleges volt nekünk, hiszen nem számíthattunk arra, hogy ennyire különböző pályákon is ilyen jó eredményeket érhetünk el. A csapat képességeit mutatja, hogy mindig megtaláljuk a megoldást az új kihívásokra. Folyamatosan a határokat feszegetjük, még akkor is, amikor minden tökéletesnek tűnik, és mindent kézben tartunk. Talán ez az egyetlen titka a sikereknek."

Az idei szezonban Vettelnek azonban egy új, váratlan ellenféllel is szembe kell néznie az őt győzelmei után kifütyülő rajongók képében. A Belga Nagydíjon a visszataszító fújolást ugyan meg lehetett magyarázni a pódiumszerkezet állványain csüngő Greenpeace-aktivistákkal, de Silverstone-ban, Monzában, sőt, az egyik riválisa hazájának sem számító Szingapúrban már egyértelmű volt, hogy néhányan a győzelmet győzelemre halmozó, ezzel a versenyeket akaratlanul is egyhangúvá tévő Vettel ellen protestáltak. Ő maga ugyan próbálja figyelmen kívül hagyni ezt a jelenséget, de elismeri, hogy olykor nincs könnyű dolga.

"Higgadtan kezelem a helyzetet. Szerintem a média kissé eltúlozza. Nem arról van szó, hogy emberek ezrei fújolnak, csupán egy nagyon kis százalékukról beszélünk. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy éltesse a saját csapatát, és csalódott legyen, amikor mások győznek. A hangosan véleményt nyilvánítók többsége szerintem Ferrari-rajongó, akiknek nem tetszett, hogy ismét előttük végeztünk. Számunkra azonban ez nem nagy dolog. Nekünk sokkal többet számít az a tudat, hogy ismét mindent tökéletesen csináltunk, és elégedettek lehetünk a teljesítményünkkel. Persze abban a pillanatban, amikor ünnepelni szeretném a győzelmem, nem valami jó érzés, ha egyesek kifütyülnek. Azonban ez a jelenség minden sportban jelen van."

"Ha egy futballstadion lelátóján ülök, és a játékvezető az én csapatom ellen ítél, akkor a szurkolótársaimmal együtt én is idiótának fogom őt tartani. De mindebben semmi személyes nincs. Vagy tegyük fel, hogy egy közönségtalálkozón 100 autogramot osztok ki. Aki a sorban a 101. helyen áll, dühös lesz rám. Tulajdonképpen nem számít, hogy mit teszünk, hiszen megtanultam, hogy lehetetlen mindenkinek a kedvében járni. Ám amíg önmagammal szemben őszinte vagyok és nyugodtan tudok aludni éjszakánként, addig számomra minden rendben."

A helyzet furcsaságát az jelenti, hogy az ilyen jellegű ellenszurkolás eddig távol állt a Formula-1-től, ahol a különböző rajongói csoportok hagyományosan békében éltek egymással, tisztelettel adózva kedvencük riválisai iránt is. Nem véletlen tehát, hogy egyesek Vettel olykor arrogáns viselkedésével és néhány felelőtlen elszólásával magyarázzák az ellenszenv kialakulását. Amikor például lehengerlő szingapúri győzelmét követően a siker kulcsáról kérdezték, a német a következőképpen válaszolt: "Sokan csak a lábukat lógatják a medence szélén péntekenként, mialatt mi keményen dolgozunk, hogy erős versenyt teljesíthessünk." Ez a talán viccesnek szánt, mégis rosszul elsült megjegyzése azonban még pilótatársai számára is rosszul csapódott le, így például Nico Rosberg és Jenson Button sem értette, hogy mi szüksége volt ilyen kommentárra a mezőny legkimagaslóbb versenyzőjének.

"Kicsit furcsának találtam a reakciókat, hiszen nem állt szándékomban másokat kritizálni" - védekezett Vettel, miután szembesítették a negatív visszajelzésekkel. "Csak arra próbáltam utalni, hogy nem a semmiből pottyantak az ölünkbe a sikerek, és mi is képesek vagyunk túlórázni annak érdekében, hogy eredményesek legyünk. Mindig van valami, amit jobban csinálhatunk, amiből tanulhatunk. Ha egy győzelmi sorozat közepén az ember lazán áll hozzá a dolgokhoz, az a legbiztosabb módja annak, hogy véget vessen a sikerszériájának. Ám mindez nem csak a mennyiségről, a munkaórák számáról szól, sokkal inkább a minőségről. Keveset tudok arról, hogy a többi csapat hogyan dolgozik, de azt biztosan elmondhatom, hogy mi vagyunk az egyik legkeményebben küzdő istálló, ezért megérdemelten foglaljuk el a jelenlegi pozíciónkat."

Az ilyen hosszan tartó egyeduralom azonban még egy, sokkal általánosabb jelenséget is képes beindítani, nevezetesen a riválisokban és más szakértőkben felmerülő gyanút, miszerint a csapat valamilyen ravasz, talán illegális technikai megoldásnak köszönheti a pályán mutatott fölényét. Az elmúlt évek során az FIA szabályalkotói nem egyszer tömtek már be olyan kiskapukat, amelyeket a Red Bull a szabályok tisztázatlansága miatt igyekezett kihasználni - emlékezhetünk például a trükkös motorvezérlésekre vagy az autóik padlólemezén megjelenő lyukakra. Az istállót ért legutóbbi vád azonban, miszerint a tilalom ellenére valamilyen kipörgésgátlóval segítik az autó stabilitását, a csapat vezetősége szemében is túlment egy bizonyos határon. Illegális eszköz használatának nincs nyoma a Red Bullokban, Vettel azonban rejtélyesen utalt rá, hogy kidolgoztak egy új megoldást, amelynek részleteire szerinte a többiek soha nem fognak rájönni.

"Mindenkinek joga van arra, hogy kimondja saját véleményét. Emellett mindenki a saját szemével láthatja is, hogy mi történik. Ami minket illet, próbáljuk a humoros oldalát nézni ennek a gyanúsítgatásnak. Mint azt mindenki láthatta, Szingapúrban remekül működött a rendszerünk. Pénteken és szombaton sokat dolgoztunk rajta, és vasárnap első alkalommal működött hibátlanul. Biztos vagyok benne, hogy a szezon további versenyeire képesek leszünk még tovább tökéletesíteni a saját megoldásunkat. Büszkék vagyunk a rendszerünkre, hiszen a többiek soha nem fogják kitalálni, hogyan csináljuk."

2014-től az autókat jelentősen átformáló új szabályok jelenthetnek reményt a bajnoki győzelemre régóta áhítozó riválisok számára, hiszen az alapokról építkezve próbálhatnak meg találékonyabbak lenni a Red Bull mérnökeinél, köztük Adrian Newey-nál. Vettel azonban nem csak a többi istálló képében, hanem csapaton belül is egy ismeretlen tényezővel fog szembesülni, hiszen Daniel Ricciardo személyében új csapattársat kap. Miután Mark Webber nyáron bejelentette Formula-1-es visszavonulását, a Red Bull a fiókcsapat Toro Rossótól emelte át Ricciardót, aki Vettelt követően még csak második pilótaként érdemelte ki ezt az előreléptetést. Hogy a fiatal ausztrál az évek során képes lesz-e megszorongatni az istálló sikeremberét, arról még csak találgatni lehet, Vettel mindenesetre magabiztos azt illetően, hogy új csapattársával hamar megtalálják majd a közös hangot. Mindenesetre jobban, mint azt Webberrel tették az elmúlt szezonok során.

"Előnyére válhat, hogy még mindig rendkívül fiatal. Hihetetlen lehetőséghez jutott, és elég bölcsnek tartom őt ahhoz, hogy képes lesz két kézzel megragadni ezt az esélyt. Egyelőre nehéz elképzelni, hogy hogyan fog festeni a 2014-es szezon, hiszen mindannyiunk számára új helyzetet teremt. Ám számára talán ez lesz a legmegfelelőbb környezet, hiszen senkinek nem lesz tapasztalata az új szabályokról, így nem fog olyan sokat számítani, hogy az előző években másik csapatnál versenyzett. Megmutatta, hogy egy nagyszerű pilóta, aki képes átlátni a versenyhétvégék folyását. Szerintem nagy kincs lesz majd a csapat számára, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megnehezítse az életemet!"

"Markkal nem vagyunk a legjobb barátok, aminek okai vannak. Azonban tiszteljük egymást a pályán, hiszen mindketten profi versenyzőkként dolgozunk. És amikor összefutunk a csapaton belül, semmi nem utal arra, hogy bármi gond lenne kettőnk között. Daniel viszont egy új arc lesz. Persze nem akarok vele összeházasodni, így nem is kell, hogy a legközelebbi haverok legyünk, de szerintem jól ki fogunk jönni egymással."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: