Az ausztrál tizenkét év után hagyja el a Formula-1-et, hogy a Porsche Le Mans-programjában folytassa pályafutását, s noha úgy nyilatkozott, hogy igyekszik kontroll alatt tartania érzelmeit, azt azért bevallotta, hogy meghatódott kollégái szavain: "A versenyzői eligazítás érdekes volt, mivel a srácok nagyon jól fogadtak, tudtunk kicsit beszélgetni, ami remek volt."

"Megérintett, hogy a kollégák, akikkel tizenhét éven át keményen küzdöttünk, jó véleménnyel vannak rólam, sokat jelentett. Nem szeretném, hogy minden hétvégémen ekkora érdeklődés kísérjen, mint az utolsó, de az a mostani egészen megérintett, ahogy az is hihetetlen volt, hogy számos üzenetet kaptam a világ minden tájáról. Ez nagyon-nagyon különleges volt számomra."
Webber többször hangsúlyozta, hogy azon kevesek közé tartozik, akik csúcsformában, saját döntéséből hagyhatják el a királykategóriát: "Legtöbbször egy pilóta utolsó versenye valamilyen okból lesz az utolsó, vagy nem is tudja, hogy az utolsó, és a télen rúgják ki. Esetemben viszont arról van szó, hogy tudom, hogy ez lesz az utolsó, és mindent kihozhatok magamból."