Az F1Plus arról kérdezte Webbert, milyen érzésekkel hagyja el a Formula-1-et, hogy a Porsche Le Mans-programjához csatlakozzon. A 2007 óta a Red Bull alkalmazásában álló ausztrál így felelt: "Jól kell teljesítenem, s a bejelentés óta eltelt öt-hat hónapban így is tettem. Még mindig az élmezőnyben vagyok, több pole-t szereztem, futamok élén álltam, mindig keményen nyomtam. Nem nézne ki jól, ha nem jutnák már be a Q3-ba, ám még mindig gyors vagyok, és akkor szálltam ki, amikor én akartam."
.jpg)
Webber valóban nem szerepelt rosszul az idén, az viszont tény, hogy egyetlen győzelmet sem tudott szerezni, miközben csapattársa tizenkétszer is győzni tudott. Az ausztrál úgy véli, az eredmények nem tükrözik tökéletesen a teljesítményét: "Nem hiszem, hogy a pontszámok jól mutatnák, milyen évem volt. Sok pontot buktam rajtam kívül álló okok, így például az autó hibája miatt."
Interlagosba utolsó győzelme megszerzésének reményében érkezett meg az ausztrál, aki korábban kétszer már győzni tudott ezen a pályán 2009-ben és 2011-ben: "Soha nem nyertem egy pályán háromszor. Monacóban, Silverstone-ban és Interlagosban is kétszer nyertem, szóval itt az esély a harmadikra. Szép búcsú lenne. Sok dolgom van a hétvégén, nagyon kemények az ellenfelek. De örülök, hogy itt teljesíthetem utolsó versenyem, mivel úgy érzem, képes vagyok jó eredmény elérésére. Szép búcsú lenne ez számomra és a szurkolóim számára is."