Sebastian Vettel: "Meglepő volt ez az idő ma. Nagyon boldog vagyok a Q3 után, sok időbe telt, hogy kimenjünk, mert sok eső érkezett a Q2 végén. Túl sok víz volt a pályán, ami nagy kár volt a lelátókon ülő rajongóknak, de ha túl nagy az aquaplaning kockázata, akkor jobb ha várunk. Amikor kimentünk meglepett, hogy mennyi vizet tisztítottunk fel. Én azonnal vissza is mentem az átmeneti abroncsokért, amivel egyből nagyon jó kört tudtam futni. Próbáltam megjavítani ezt és nagyon közel kerültem, de nem lett elég, ezért nagyon örültem, amikor meghallottam, hogy enyém a pole, amit spanyol és portugál keveréknyelven közöltem is a rádióban! Remélhetőleg jó esélyeink lesznek holnap. Ilyen körülmények között keveset edzettünk, bár megvan az az autónk, amit akartunk, így nagyon boldog vagyok."
Mark Webber: "Úgy gondolom, hogy ott vagyok, ahol megérdemlem, mert nem érzem azt, hogy gyorsabb lehettem volna az időmérőn. Az autó lassúnak érződött, szenvedtem a tapadástól. Mindenki számára trükkös volt, de a második sorban vagyok, és onnan még sok mindent tehetek. Ilyen körülmények között trükkös mindent összerakni, és a Q1-ben és a Q2-ben nem éreztem magamat igazán kényelmes helyzetben az átmeneti abroncsokon, de ez már csak ilyen. Ilyen helyzetben nincs sok minden, amit hozzátehetsz, mert nagyon könnyű sokkal hátrébb kerülni és a negyedik helyről is sok mindent elérhettünk, így majd meglátjuk holnap."

Christian Horner, csapatvezető: "Nagyon nehéz három időmérő szakasz volt ez változó időjárási körülmények között. Ez annak az esete, hogy hogyan is navigálod keresztül magadat az első két szakaszon, hogy bejuss a Q3-ba, ami nagyon esős körülmények között kezdődött. De ahogy kimentünk mindkét pilótánk arra szavazott, hogy nagyon korán az átmeneti abroncsokra váltsunk, ami három kört jelentett így nekik. Sebastian döbbenetes kört futott elsőre, amivel jelentős előnnyel megszerezte az idei kilencedik pole pozícióját. Mark az utolsó Formula-1-es időmérőjén a második sort szerezte meg, ami két nagyon erős rajtpozíciót jelent a szezon utolsó futamára. Hihetetlen arra gondolni, hogy Mark az utolsó Formula-1-es futamára készül holnap. Ő már sok éve velünk van, 214 indulás után, így holnap meglesz a 215. rajtja is. Mark már szerzett 9 győzelmet, 41 dobogót és 13 pole pozíciót a Formula-1-ben, egy nehéz ellenfél, és nekem nincs kétségem a felől, hogy ő holnap egy lenyűgöző győzelemért fog hajtani."
Thierry Salvi, Renault: "Ez egy kemény gyakorlat volt ma az esős körülmények között. Úgy beállítani az autót, hogy képesek legyünk a legtöbbet kihozni az esős abroncsokból kihívás. Úgy vélem, hogy a csapat nagyon jól menedzselte az időmérőt, és sok kört tudtak így megtenni az összes szakaszban. Sebastian pedig ismételten megmutatta, hogy milyen kényelmesen is vezeti az autót, még akkor is, ha nagyon esik. Majd meglátjuk, hogy hogyan is alakulnak a dolgok holnap. Az RS27-es utolsó futamán pedig jó lenne olyan előkelő helyen végezni, amennyire csak tudunk."
Vettel esőtáncot járt Brazíliában
https://formula.hu/f1/2013/11/23/vettel-esotancot-jart-braziliaban- 2013-11-23 21:48:00 2013-11-23 21:48:00
A Red Bull négyszeres német bajnoka, Sebastian Vettel a szezonzáró Brazil Nagydíj időmérő edzésén is megállíthatatlan volt, így ő az első rajtkockából, míg az utolsó Formula-1-es futamára készülő ausztrál csapattársa, Mark Webber a 4. helyről várhatja majd a holnapi futam startjelét.