DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 17. szombat
F1

Rosberg: A kör végére elfogyott a KERS

Egy második és egy ötödik helyet szereztek a Mercedes pilótái az időmérőn Interlagosban, amivel elégedett lehet a csapat. Nico Rosberget a kifogyó KERS hátráltatta, de enélkül is nehezen tudta volna befogni Sebastian Vettelt, míg Lewis Hamilton a számára kedvezőtlen esős viszonyok ellenére is remekül helytállt. A futamon elsősorban a Ferrarira fognak figyelni.

Nico Rosberg: Nehéz időmérő volt a mai, változó körülményekkel, és az utolsó szakasz előtti várakozással tarkítva. Elégedett vagyok a második hellyel, és egy nagy köszönet jár érte a csapatnak, hiszen ma mindent helyesen csináltunk. A célom az volt, hogy megnehezítsem Sebastian dolgát, ezért meglepett, hogy ilyen pályaviszonyok mellett is ekkora volt az előnye. Az utolsó szektorban időt veszítettem hozzá képest, ami annak volt köszönhető, hogy addigra elfogyott a KERS-em. De az ilyen előfordul, ha az ember két gyorskört fut egymás után ilyen körülmények között. Az első rajtsor nagyszerű lehetőséget kínál számunkra, de a legfontosabb dolog az lesz a versenyen, hogy a Ferrarik előtt maradjunk.

Lewis Hamilton: Természetesen kicsit csalódott vagyok az 5. hellyel, hiszen Nico helyezéséből látszik, hogy többet is kihozhattam volna az autóból. Idén nem igazán feküdt nekem a vizes pálya, noha igyekeztünk változtatásokat elvégezni az időmérő előtt. Nehezen kerülök összhangba az autóval ilyen körülmények között. Fokozatosan javul a helyzet, de még mindig sokat kell tanulnom. A versenyre azonban így is jó helyzetben vagyunk,ezért remélem, jó csatát vívhatok holnap, miközben sikerült előrébb jutnom. A célunk természetesen az, hogy a Ferrarik előtt végezzünk, és remélhetőleg képesek leszünk annyi pontot szerezni, hogy bebiztosítsuk a konstruktőri második helyet.




Ross Brawn: Az ilyen időmérők során mindig rengeteg dologban megbotolhat egy csapat, de mi ma nagyon szép munkát végeztünk. Egy ilyen szokatlan délutánt követően jó eredménynek számít, hogy mindkét pilótánk az első öt között végzett. Nico nagyon otthonosan mozgott a pályán, hiszen a beállításokkal sikerült a kívánt szintre jutnia. Lewis nem igazán találta meg az ideális beállításokat, de így is erős kört hozott ki az autójából. Senki nem körözött száraz viszonyok között a hétvége során, tehát ha holnapra felszáradna a pálya, az mindannyiunk számára érdekes szituációt jelentene. Ebben az esetben több meglepetésre is számíthatunk, de mi igyekezni fogunk, hogy a magunk javára fordítsuk a váratlan helyzeteket.

 

 

Toto Wolff: Egy esős időmérőn sokkal könnyebb elrontani a dolgokat, mint megfelelően csinálni, ezért nagy elégedettséggel tölt el, hogy meglehetősen jól sikerült számunkra ez a délután. Nehéz edzés volt, amely során a csapat szép munkát végezve egy 2. és egy 5. helyet ért el. Azt azonban még ki kell elemeznünk, hogy Lewis miért nem tudta jól összerakni a második gyorskörét. Lehet, hogy az időzítéssel kissé túl óvatosak voltunk. Utólag azonban mindig könnyű okosnak lenni, így most az a legfontosabb, hogy erős pozícióból várjuk a holnapot. összességében elégedettek lehetünk a csapat teljesítményével.

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: