A brit versenyző eddig 18 Formula-1-es futamon vett részt, s mindegyiket be is tudta fejezni, amivel már megdöntötte a vonatkozó rekordot, ha pedig Brazíliában is célba ér, az azt fogja jelenteni, hogy első éve minden egyes versenyén meglátta a kockás zászlót. Az ifjú brit egyúttal egy másik, sokkal kellemetlenebb rekordot is megdönthet: Heikki Kovalainen tavaly zsinórban 18 versenyt fejezett be úgy, hogy egy pontot sem szerzett, könnyen lehet, hogy ez a csúcs is Chilton neve mellé kerül...

Chilton természetesen tisztában van vele, milyen rekordot érhet el, de az fontosabb számára, hogy a bajnokság 10. helyét megszerezze a Marussia: "Erre már most is büszke vagyok, hiszen 18 versenyt befejezni elég jó eredmény. Azt hiszem, ezzel már megdöntöttem Tiago 16-os rekordját, de próbálok nem utánanézni. Kissé babonás vagyok, ha elkezdesz utánanézni valaminek, azzal kísérted a sorsot."
"Nagyon szeretném továbbra is befejezni az összes versenyemet, de természetesen, ha olyan helyzetbe kerülök, ahol keményen kell harcolnom, meg fogom tenni, hogy megőrizzük a tizedik helyet összetettben. Persze nagyon szép lenne, ha be tudnám fejezni a futamot vasárnap, de az sem a világ vége, ha nem sikerül."