A Red Bull pilótája az elmúlt években folyamatosan a mezőny legrosszabb rajtolói közé tartozott, hiszen 2011-ben 22, tavaly pedig 23 helyet veszített az első körben, míg idén ismét 22 pozíciót bukott a rajtok után. A Brazil Nagydíj előtti sajtótájékoztatón Webber kifejtette véleményét erről, szerinte ezért ő is felelős, de nem kizárólag ő:

"Először is, nem vagyunk abban a helyzetben, mint a Ferrari, akikről tudjuk, hogy nagyon-nagyon jók a rajtoknál. A futamok kezdete nem volt mindig stabil az esetünkben, én pedig ezt nem tudtam a lehető legjobban lereagálni. A második fokozatba kapcsolás, a KERS aktiválása, a csúszás kezelése, különösen a Pirelliken... A Bridgestone-okkal kissé jobban csúszhattál, nem estél hátrányba, a Pirellikkel viszont időt veszítesz."

Webber tudja, csapattársa jobban rajtol nála, de ő sem tökéletes ebből a szempontból: "Azt hiszem, Sebastian sem csinált olyat soha, hogy a második sorból az élre törjön. Vagy tartjuk a pozíciónkat, vagy bukunk. Seb rajtjai kicsit jobbak, mert tud egyes problémákat kezelni, melyeket én nem, különösen az utolsó néhány évben. A Bridgestone-nal jók voltunk, 2010 egészen jó volt, de az utolsó pár évben nem ez volt az erősségünk, nekem személy szerint sem. De ettől függetlenül élvezem a rajtokat, nyugodt vagyok a rajtrácson, énekelni is tudnák a srácoknak... Amikor a lámpák kigyulladnak, az egy nagyszerű része a futamoknak."