A mezőny a HRT megszűnését követően 22 autóra fogyatkozott, s attól lehet tartani, hogy ez a szám tovább csökken az emelkedő költségek és a nehéz gazdasági helyzet miatt. Az ügyfélautók bevezetése, azaz hogy a nagyobb csapatok eladhatnák autóikat a kisebbeknek, ellenállásba ütközött egyes istállók részéről, így a mezőny feltöltésére az jelentheti a megoldást, ha a csapatok kettő helyett három autót indítanának.
"Nem támogatjuk az ügyfélautók bevezetését" - mondta a kérdésről a Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn. "Fontosnak tartjuk a csapatok identitását, fontos, hogy mindenki magának tervezze és építse az autóit. De ha a Formula-1 abba a helyzetbe kerül, hogy túl kevés autó lenne a rajtrácson, akkor a háromautós csapatok megoldást jelenthetnének. De csakis ebben az esetben."

A Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier is egyetért Brawnnal: "Azt hiszem, fontos, hogy az F1 garantálni tudja, hogy kellő számú autó alkotja a mezőnyt. Jó megoldásnak tűnik számomra, hogy az istállók három autót indítsanak." A mezőny legkisebb csapata, a Marussia csapatfőnöke, John Booth is egyetért ezzel, bár hangsúlyozta, hogy komoly szinten nem került még szóba ez az elképzelés:
"Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy a jelenlegi szabályok közepette az a legjobb elképzelés, hogy egyes csapatok három autót indítanának, ha az autók száma egy adott érték alá esik. De amennyire tudom, nincs szó arról, hogy ez a közeljövőben bekövetkezne. Én magam legalábbis nem vettem részt ilyen tárgyalásokban, s azt hiszem, nagy szabályváltozásokra lenne szükség ehhez" - mondta Booth, aki azt is hozzátette, hogy a Marussia nem szívesen indítana még egy autót. "Épp elégnek találjuk azt, hogy két autót versenyeztessünk, nem hogy egy harmadikat is..."

A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo már korábban is támogatta azt az elképzelést, hogy a Formula-1 engedélyezze, hogy egyes csapatok három autóval vegyenek részt a bajnokságban, s Stefano Domenicali csapatfőnök is úgy nyilatkozott, hogy ez egy valós lehetőség lehet, ha megfogyatkozik a résztvevők száma: "Ebben a helyzetben a különböző csapatok különböző módon gondolkoznak a dolgokról, más és más helyzetben vannak. Azt hiszem ez a megoldás működhet, ha egyes csapatok már lesznek itt a jövőben."