DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 17. szombat
F1

Alonso és Massa a minimumsúly emelése ellen

A hírek szerint Fernando Alonso és Felipe Massa is amellett volt a GPDA tegnapi ülésén, hogy ne emeljék meg a 2014-es autók minimumsúlyát.

A versenyzők érdekvédelmi szervezete, a GPDA tegnap tárgyalta azt a javaslatot, hogy a magasabb és ezzel együtt nehezebb versenyzőknek segítve tíz kilogrammal megemelik a 2014-es autók súlyhatárát, hiszen a termetesebb pilóták, mint Nico Hülkenberg vagy Jenson Button önhibájukon kívül hátrányba kerülhetnek emiatt. A hírek szerint Ferrari két jelenlegi versenyzője, a jövőre Raikkönen oldalán bajnoki címre törő Alonso és a Williamshez távozó Massa tiltakozott a leghangosabban a javaslat ellen.



Az viszont mindenképp érdekes, hogy Sebastian Vettel is támogatta az elképzelést annak ellenére, hogy bevallottan segítette őt az elmúlt években az, hogy könnyebb volt csapattársánál, a Formula-1-ből most távozó Mark Webbernél. A versenyzőknek egyébként nincs olyan jogköre, amivel beleszólhatnának a szabályalkotási folyamatba, tulajdonképpen csak véleményt nyilváníthatnak. Az FIA korábban egyébként foglalkozott a 10 kilogrammos emelés lehetőségével, de ezt valamely csapat megvétózta - egy csapatfőnök elárulta Adam Coopernek, hogy a Mercedes tett keresztbe a változatásnak...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: