DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 17. szombat
F1

Rosberg kezdett az élen Brazíliában

Nico Rosberg vezetésével a Mercedes kettős sikert ért el a Brazil Nagydíj esőben megrendezett első szabadedzésén.
Sebastian Vettel az utolsó percekben tudta megszerezni a harmadik helyet a McLaren pilótája, Jenson Button, a ferraris Fernando Alonso és csapattársa, Mark Webber előtt.

A Red Bull párosa az edzés nagy részét a garázsban töltötték, vagy egy körös adatgyűjtést végeztek, de az utolsó 20 percben mindkét pilóta időeredménye javult.

Az időjárás nagymértékben befolyásolta az edzést, az első fél órában volt a legoptimálisabb a pálya, majd az eső visszatért és az időeredmények romlottak.

Rosberg korán 1:24.781-es időt ért el, amely megdönthetetlennek bizonyult a másfél órás gyakorlás során. Hamilton néhány pillanattal később a második helyre került, csapattársától négy tizedmásodperccel maradt el.

Mindkét pilóta hibázott azonban leggyorsabb körében: Rosberg a Senna S kanyarba ment mélyen első gyors köre után, majd Hamilton elsőként pördült meg az edzés során, a Descida do Lagóban csúszott meg a Mercedes hátulja.

Button is legjobb idejét az edzés elején érte el, Alonso a negyedik helyet háromnegyed óra elteltével szerezte meg, amikor az eső kezdett ráeredni.

A Red Bull ekkor még nem futott gyors kört, Webber a garázsban pihent, Vettel adatgyűjtő köröket teljesített a kemény keveréken.

Ekkor a köridők két másodperccel voltak lassabbak, mint az edzés elején, de 20 perccel a gyakorlás leintése előtt újra folytatódhatott a munka, ekkor az eső kezdett enyhülni.

Vettel és Webber is kimerészkedett a pályára: az ausztrál pilóta második gyors körében az ötödik helyet szerezte meg, de egy hellyel hátrébb csúszott, amikor Vettel 10 perccel a leintés előtt a harmadik helyre került.

A McLarentől távozó Sergio Perez a hetedik lett, megelőzve a Toro Rosso 2014-es pilótáját, Daniil Kvyatot, aki Daniel Ricciardót helyettesítette az első szabadedzésen.

Az orosz versenyzőt Heikki Kovalainen és Nico Hülkenberg követte a kilencedik és 10. helyen.

Felipe Massa az első szabadedzést a 11. helyen zárta Esteban Gutierrez és Romain Grosjean előtt.

Az időjárási körülmények miatt egyik csapat sem tudta kipróbálni a Pirelli 2014-es slick abroncsait.

A Brazil Nagydíj második szabadedzése helyi idő szerint 14 órakor veszi kezdetét.

Brazil Nagydíj - 1. szabadedzés végeredménye:

Hely Versenyző Csapat Idő Körök
1 Nico Rosberg Mercedes 1:24.781 14
2 Lewis Hamilton Mercedes 1:25.230 13
3 Sebastian Vettel Red Bull 1:25.387 17
4 Jenson Button McLaren 1:25.391 25
5 Fernando Alonso Ferrari 1:25.593 13
6 Mark Webber Red Bull 1:25.797 17
7 Sergio Perez McLaren 1:25.946 15
8 Daniil Kvyat Toro Rosso 1:26.064 17
9 Heikki Kovalainen Lotus 1:26.133 31
10 Nico Hülkenberg Sauber 1:26.232 17
11 Felipe Massa Ferrari 1:26.248 15
12 Esteban Gutiérrez Sauber 1:26.326 28
13 Romain Grosjean Lotus 1:26.570 28
14 Jean-Éric Vergne Toro Rosso 1:26.593 22
15 Adrian Sutil Force India 1:27.115 25
16 Valtteri Bottas Williams 1:27.269 23
17 Pastor Maldonado Williams 1:27.358 23
18 James Calado Force India 1:27.436 9
19 Giedo van der Garde Caterham 1:28.107 18
20 Charles Pic Caterham 1:28.199 17
21 Jules Bianchi Marussia 1:30.004 24
22 Rodolfo Gonzalez Marussia 1:32.646 19

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: