DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 17. szombat
F1

Interlagosi emlékek: Hamilton világbajnok lesz, 2008

Akárcsak egy évvel korábban, Lewis Hamilton ismét komoly előnnyel érkezett meg a szezonzáró Brazil Nagydíjra, ám az utolsó pillanatig úgy tűnt, hogy ismét elbukhatja a bajnoki címet.

Lewis Hamilton hét ponttal vezette a tabellát a Brazil Nagydíjat megelőzően, azaz az akkori pontrendszer értelmében egy ötödik hellyel akkor is bebiztosíthatta a bajnoki címet, ha Massa megnyeri a futamot. Az első csatát a brazil nyerte, aki Brazíliában egymás után harmadszor a pole-ba kvalifikálta Ferrariját, míg Hamilton elé Trulli és Raikkönen is befért. Mindössze négy perccel a rajt előtt leszakadt az ég, így az összes versenyző intermediate abroncsokra váltott, kivéve Robert Kubicát, akinek visszatekintve a bajnoki bronzérmébe került ez a döntés.



Massa gond nélkül eljött az élen, őt Trulli, Raikkönen és Hamilton követte, ám pillanatokkal később pályára kellett küldeni a biztonsági autót: az utolsó futamán egy speciális festésű autóval induló David Coulthard Red Bullját Rosberg meglökte, Nakajima pedig eltalálta, a következő kanyarban pedig Piquet dobta el a Renault-t.

A verseny jelentős részében Hamilton tartani tudta a bajnoki címhez szükséges pozíciót: noha Alonso megelőzte, és egészen a második helyre jött előre az egyre erősebb Renault-val, Jarno Trulli Toyotája eltűnt a mezőnyben egy koccanást követően. A 63. körben ismét elkezdett esni az eső, s az élmezőny tagjai mind intermediate abroncsokra váltottak, kivéve Timo Glockot, aki megpróbálta száraz abroncsokkal befejezni a versenyt. Ezzel a taktikai húzással Glock a negyedik helyre került, azaz megelőzte Hamiltont, aki így már csak az ötödik volt, így nem veszíthetett több pozíciót.

Három körrel a vége előtt az eső egyre erőteljesebbé vált, Hamilton pedig nem bírta a mögötte érkező ifjú Sebastian Vettel nyomását, és hibázott. A brit kiszélesített egy kanyart, így a Toro Rosso megelőzte, Massa pedig a világbajnoki cím küszöbére került. A hátralévő körökben Hamilton hiába erőltette, nem tudta megelőzni Vettelt, így amikor Massát leintették, riválisa még mindig csak a hatodik helyen állt, így úgy tűnt, egy év után ismét elveszíti nyert helyzetből a bajnoki címet.