Az elmúlt hét nagydíjon öt alkalommal végzett pontszerző, sőt dobogó közeli helyen és többek között Alonsóval szemben is remekül helyt állt több alkalommal is. Ennek is köszönhető, hogy megelőzte Sergio Perezt a világbajnoki tabellán és már a 11. Egyetlen pont választja el a legjobb tíztől. Alonso nem lepődött meg Hulkenberg teljesítményén, ő már akkor tudta, milyen tehetséges a német, amikor a gyenge Williams volánja mögött is kiemelkedően vezetett.
_Day_3.jpg)
"Számomra egyértelmű, hogy Nico a mezőny egyik legjobb pilótája. Már három évvel ezelőtt is ezt hangoztattam és most láthatja is mindenki. Nagyszerű munkát végez és ez nem is meglepő, hiszen 2010-ben is ezt tette. Hogy pole-pozícióba került 2010-ben vegyes időjárási körülmények között, megmutatta mekkora tehetség. Remélem láthatjuk még egy versenyképes autóban."