Bár a riválisok, így Fernando Alonso is, folyamatosan dicsérték a német pilóta sebességét, Hülkenbergnek nem sikerült a Red Bullhoz, a Ferrarihoz, vagy a McLarenhez szerződnie és most pénzügyi helyzete miatt úgy tűnik, a Lotusról is lecsúszik.
Ha a Lotus nem tudja szerződését véglegesíteni a Quantum befektetési vállalattal, akkor Hülkenberg számára csak a Force India, vagy a Sauber marad.
"Kissé csalódott vagyok, igen" - mondta el a német pilóta arra a kérdésre, hogy nem sikerült nagyobb csapathoz szerződnie. "De másrészről ez még csak harmadik évem a Formula-1-ben és más pilótáknak még tovább kellett várniuk a nagy lehetőségre. Természetesen türelmetlen vagy és szeretnél a lehető leghamarabb versenyképes autóba ülni, de másrészről jó az is, ha valahol versenyezni tudsz. A Ferrarinál közel álltunk a szerződéskötéshez, de nem sikerült. A McLaren nem tudom miért nem érdeklődött. Nem tudom miért."

Hülkenberg most arra vár, hogy a Lotus rendezze pénzügyi helyzetét, de a Quantum Motorsportsszal még nem véglegesítették szerződésüket. Amennyiben a csapat 35 százalékos részesedésének eladása nem sikerül, akkor a Lotus valószínűleg Pastor Maldonadót választja, mert a venezuelai olajvállalat, a PDVSA személyében a pilóta komoly támogatóval rendelkezik.
Hülkenberg elmondta, szeretné véglegesíteni 2014-es szerződését és nem akar arra várni, hogy a Lotus keresni fogja őt.
"Nem az a helyzet, hogy várok a Lotusra és a Quantumra. Ez nem igaz. Mindent össze kell ragni és a csapatokkal a megfelelő szerződést megkötni. A Lotus körüli helyzet már hetek óta zajlik és egy folyamat - de nem arra várok, hogy hívjanak."
A német pilóta hozzátette, jövője még nyitott és tudja, hamarosan döntenie kell, ha nem akar ülés nélkül maradni.
"Úgy gondolom veszélyes a helyzet, óvatosnak kell lenni, nyitott szemmel és füllel járni. Azt hiszem vannak még lehetőségek és érdeklődések más csapatoktól - és ameddig ez van, addig jó esélyem van arra, hogy itt maradhatok. Addig nem zavar a helyzet, amíg a jövő év közeledtével egy érdeklődő van."