francia pilóta a 2013-as szezonra érkezett a Caterhamhez a Marussiától, ahol tavaly mutatkozott be.
Úgy tűnik, Heikki Kovalainen a jövő évben a Caterham pilótája lesz és a pénzügyi támogatók miatt Giedo van der Garde pozíciója is sokkal biztosabb, mint Pic helye.
A francia pilóta elmondta, még semmi biztosat nem tud mondani jövőjét illetően.
"A jövő évre logikus lenne számomra, hogy a Caterhamnél maradjak, de ez nem biztos" - közölte Pic a Brazil Nagydíj előtt. "Úgy gondolom még több ülés is elérhető a jövő évre, így majd meglátjuk."
De mennyi esély lehet arra, hogy két év után Pic Formula-1-es pályafutása befejeződik?

"Ugyanannyi, mint minden évben. Nem hiszem, hogy ez sokat változott volna. Próbálunk a versenyekre koncentrálni és ezen a hétvégén is mindent beleadni, jó eredményt elérni a csapatnak, ezt követően pedig majd meglátjuk, mi történik a jövő évben."
Pic csapatának, a Caterhamnek a konstruktőri bajnokság tizedik helyének megszerzése a célja, de a francia pilóta elmondta, nem tudja, hogy a pozíció megszerzésével járó bonusz pénzek segíthetnek-e számára abban, hogy a csapatnál maradhasson.
"Nem tudom, hogy segítene-e helyzetemen, de a csapatnak biztosan és ez a cél. Majd meglátjuk, mi lesz."