Miután a csapat változtatott Coanda-jellegű kipufogó rendszerén, az FW35-ös Williams modell ismét jó teljesítményt nyújtott az USA Nagydíjon. Az egylet finn pilótája, Valtteri Bottas is megszerezte szezonja első pontjait, miután a nyolcadik helyen zárta a futamot. Miután Austinban már egy másik Williams mutatkozott be, a pilóta úgy véli, hogy ez remek jel a következő szezont illetően.

"Nagy magabiztosságot ad a jövőt illetően a jelenlegi formánk és az is jól néz ki, hogy sokkal inkább értjük az autó működését, mint eddig bármikor. Nagy magabiztossággal várjuk a 2014-es szezont és tényleg hiszek abban, hogy a következő év több sikert hozhat számunkra. Erre volt bizonyíték az austini formánk is. Mások sokkal többet fejleszthettek a szezon során, mint mi, de pontszámban jól állunk. Ráadásul nem is arról volt szó, hogy szerencsénk lett volna, vagy ilyesmi, mivel előttem senki nem esett ki."
Amikor a kései kipufogó fejlesztéséről kérdezték, a finn a következőt mondta: "Mindig könnyű azt kérdezni, hogy mi lett volna, ha" Akkor fejlesztettünk, amikor lehetőségünk volt rá és a teljesítményünk javult is. Reményeink szerint a Coanda kipufogót még tovább tudjuk fejleszteni, ahogyan a többi csapat is teszi."