A Ferrari jelenleg azért küzd, hogy a konstruktőri harmadik helyet megtartsa a Lotusszal szemben, ALonso viszont bebiztosította az egyéni bajnokság második helyét magának Sebastian Vettel mögött. A spanyol úgy nyilatkozott erről, hogy nagyon büszke rá, hiszen nem az övék a második leggyorsabb autó, szóval nagyon örül az ezüstérmes pozíciónak.

A spanyol Ferrarival való kapcsolata viszont meglehetősen viharos volt idén, több kritikus nyilatkozat is napvilágot látott, és szóba került a Red Bullhoz vagy a McLarenhez való távozása is. Most itt egy újabb kritika, ezúttal főnöke részéről, akit arra kért a CNN, hogy értékelje Alonso szezonját: "Tízből egy jó nyolcas. Szerintem ő nagyon-nagyon jó versenyző."
Montezemolo hozzátette, nem szeretne kifogásokat keresni, de a Ferrari szerinte "nagy árat fizetett" a Pirelli szezonközi gumiváltásáért. Annak viszont érthető módon nagyon örül, hogy az F1 szabályai 2014-re radikálisan megváltoznak: "Nagyon örülök a változásoknak, mivel nem szeretem az olyan formulákat, az aerodinamikán múlik a teljesítmény 90 százaléka."

Stefano Domenicali csapatvezető nyolcnál talán kicsit több pontot adna Alonso évére, hiszen így értékelte azt: "Sokat köszönhetünk neki. Jövőre pedig mindent meg kell tennünk, hogy megadjuk neki és Kiminek azt, ami a győzelemhez kell nekik. Alonso frusztrációja a mi frusztrációnk. Ha nem tudunk elég gyors autót adni a pilótának, aki mindig pokolian nyomja, akkor a következő évi autó fejlesztésére kell koncentrálnunk."
Alonso viszont egyáltalán nem biztos benne, hogy ez eredményre vezet, a spanyol attól fél, hogy a Red Bull jövőre is verhetetlen lesz: "Egy másodperc az előnyük körönként, szóval bármilyen kipufogó, bármilyen motor kerülhet ebbe az autóba, akkor is ők lesznek az élen" - mondta a BBC-nek a spanyol, aki szerint a jelenlegi Red Bull akár egy GP2-es motorral is pole-t szerezhetne...