DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 17. szombat
F1

A Ferrarit nem zavarják Raikkönen hátproblémái

A Ferrari részéről Stefano Domenicali egyértelművé tette: tudtak Kimi Raikkönen problémáiról, amikor leszerződtették a finnt 2014-re.

A finn leigazolását szeptemberben jelentették be, azaz még azt megelőzően, hogy kiderült: Raikkönennek fájdalomcsillapítókat kell szednie hátsérülése miatt. Azóta súlyosbodott a helyzet, a finn a szezon utolsó két versenyét ki is hagyta műtétje miatt. A Sky televízió arról kérdezte Stefano Domenicalit, hogy a Ferrari tudott-e minderről: "Természetesen tudtuk, mi a helyzet" - mondta a csapatfőnök nevetve. "Nem lesz semmi probléma vele."



A korábbi F1-es pilóta, David Coulthard elárulta, hogy a paddockban az a tréfa kering, hogy a Ferrari nem a megfelelő Lotus-pilótát igazolta le, hiszen Grosjean mostanában kiemelkedően teljesít. A skót a BBC-nek írott cikkében persze hozzátette, hogy ennek nem feltétlenül van alapja: "Ne feledjük, hogy az elmúlt két évben azonos feltételek mellett voltak csapattársként, és Raikkönen tavaly is Grosjean előtt végzett, és most is ott fog, noha kihagyja az utolsó két futamot. Szóval amellett, hogy Grosjean minden elismerést megérdemel, a világbajnokoknak egy egész éven át jól kell teljesíteni, ő viszont ezzel még adós."

Időközben a másik hátfájós pilóta, Fernando Alonso úgy néz ki, hogy túljutott problémáin. A spanyol Austinban még zsibbadtságra és fájdalomra panaszkodott, most viszont ezt osztotta meg a követőivel: "Végre visszatértem a fájdalommentes edzéshez. Sikeres felépülés, boldog vagyok!"

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: