DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 17. szombat
F1

Kovalainen úgy érzi, jól döntött

Heikki Kovalainen úgy érzi, hogy nagyszerűen döntött tavaly év végén, amikor nem fordított hátat a Formula-1-nek. Erre Austinban jött rá, amint ismét megízlelhette a száguldás és a sebesség ízét, valamint rájött, hogy nem járt még le az ideje.

A finn pilóta nem versenyzett mióta kidobták a Caterhamtől, bár harmadik számú pilótaként továbbra is szerződésben áll Tony Fernandezékkel. Most azonban, hogy Kimi Raikkönen úgy döntött, nem indul a Lotus volánja mögött a szezon utolsó két futamán, Eric Boullierék úgy döntöttek, hogy szerződtetik 2013-ra Kovalainent. A finn dönthetett volna úgy tavaly év végén, hogy más kategóriába teszi át székhelyét, de végül maradt, hogy segítse a Caterhamet és így többször is szerephez juthatott a pénteki szabadedzések során.



A teljesítmény, amit Kovalainen mutatott és az érzelmek, melyek az USA Nagydíj során érték, elég bizonyítékot jelentett számára és biztos benne, hogy jól tette, hogy maradt. "Sosem kételkedtem magamban, de más kérdés tenni és megmutatni, mint beszélni róla. Mindig azt gondolja magáról az ember, hogy képes dolgokra. Azért döntöttem úgy, hogy maradok, mert be szerettem volna bizonyítani, hogy az én esetemben ez így is van. Még, ha harmadik számú is voltam, akkor is tehettem a csapatért. Dolgoznom kellett a tűz közelében és várni a pillanatot, hogy eljöjjön. Azt gondoltam, hogy ha eljön, az a Caterhamnél lesz, de most mégis a Lotusnál versenyzek. örülök, hogy maradtam és nem fordultam más irányba. Vicces, hogy milyen gyorsan változnak a dolgok az F1-ben. Mindig arra kell koncentrálnod, amit szeretnél, ahová tartozni akarsz, és folyamatosan életben kell tartanod az álmot."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: