Sebastian Vettel futamgyőzelmei mostanság már nem nyújtanak túl sok beszédtémát, ám a statisztikai rovatok számára legalább temérdek alapanyaggal szolgálnak. A nyári szünet óta megállíthatatlan német immár zsinórban nyolc F1-es világbajnoki futamot tudott megnyerni, ami egyedülálló rekordnak számít, fölülmúlva ezzel Michael Schumacher és Alberto Ascari hetes sorozatát.
Az USA Nagydíjon megszületett Vettel 38. győzelme, és már csak három további sikerre van szüksége ahhoz, hogy utolérje a 41 diadalt számláló Ayrton Sennát az örökranglista harmadik helyén. Továbbá, ha a német a szezonzáró Brazil Nagydíjat is megnyeri, beállítja Schumacher rekordját az egy szezonban elért 13 elsőséggel.
A négyszeres bajnok Austinban nyolcadik mesterhármasát érte el, azaz övé lett a pole, a győzelem és a leggyorsabb kör is, noha nem állt minden körben az élen. Az ezt összesítő listán a negyedik helyet foglalja el, ám még mindig hosszú út áll előtte, hogy befogja a 22 mesterhármast számláló Schumachert.
Vettel zsinórban tizedik dobogós helyét is begyűjtötte, ezzel ő az egyetlen pilóta a sport történetében, aki pályafutása során kétszer is képes volt ilyen sorozat elérésére. Az első a 2010-es Brazil és a 2011-es Brit Nagydíj között húzódik. Rajta kívül csak Schumacher és Alonso értek el legalább tízes dobogós sorozatot.
A 26 éves pilóta most először tudott nyerni az Egyesült Ãllamokban, így a jelenlegi versenyek közül a Magyar Nagydíj az egyetlen, ahol még sohasem ünnepelhetett a pódium tetején.

Idén ötödik alkalommal végzett a dobogó mindhárom fokán Renault erőforrásokat használó autó, ugyanannyiszor, mint az eddig egyedüli legjobbjuknak számító 1996-ban.
Fernando Alonso jelenleg legsikertelenebb időszakát éli a Ferrarinál, ugyanis öt futamon keresztül nem jutott fel a dobogóra, amilyen rossz sorozata még nem volt a csapathoz való 2010-es csatlakozása óta. Persze nem csak ő, hanem Felipe Massa sem állt a pódiumon ezen időszakban - utoljára az olasz csapat csak 2009 első öt futamán szerepelt ilyen rosszul, hat dobogótlan futam felfedezéséhez pedig 2005 végéig kell visszamennünk a történelmükben.
Austini ötödik helyével Alonso mindenesetre bebiztosította második helyét az idei pontversenyben. A Ferrarinál töltött négy éve alatt már harmadszor végez ebben a pozícióban (2011-ben negyedik lett), és már csak két pilóta van, akik pályafutásuk során nála többször zártak a tabella második helyén: Stirling Moss és Alain Prost is négyszer.
Romain Grosjean pályafutása 9. dobogós helyét érte el, de még mindig nem tudott győzni. Azonban még statisztikailag sincs ezzel elkésve: Mika Hakkinen, Jean Alesi, Eddie Irvine és Patrick Depailler is csak 15 dobogó után tudta megszerezni első futamgyőzelmét.
Grosjean a második helyen végezve viszont beállította eddigi legjobbját: ezt megelőzően szintén Észak-Amerikában, a tavalyi Kanadai Nagydíjon volt ezüstérmes.

A hiányzó Kimi Raikkönen miatt a 2010-es szezonzáró óta először állt "csupán" négy világbajnok a rajtrácson. Távollétében azonban mégis két finn volt a mezőnyben, köszönhetően a beugró Heikki Kovalainennek. A 32 éves Heikki a 8. helyre kvalifikált, így több mint négy év, a 2009-es Japán Nagydíj óta először jutott be a Q3-ba.
Rekordhosszúságú, immár 61 futamot számláló pontszerzés nélküli sorozatát azonban nem tudta megszakítani, hiszen csak a 14. pozícióban végzett, aminél 6 alkalommal még a Caterhamnél (illetve korábban szintén Lotusnál) is jobb eredményt tudott elérni. Úgy tűnik, az enstone-i beugrók átka a KERS-probléma, hiszen Kovalainenhez hasonlóan tavaly Jerome d"™Ambrosio is emiatt veszett el a mezőnyben, amikor Monzában Grosjeant helyettesítette.
A másik finn, Valtteri Bottas viszont egyértelműen sikeres hétvégét zárt. A meglepő montreali harmadik helyezése után másodszor jutott be a Q3-ba, majd egy helyet javítva a futamon nyolcadikként intették le, amivel megszerezte F1-es pályafutása első pontjait. Ezáltal a Williams elkerülte, hogy az idei szezonjuk minden idők legrosszabbjaként kerüljön be az évkönyveikbe: jelenleg ugyanúgy 5 ponttal állnak, mint a hasonlóan kiábrándító 2011-ben, akkor viszont csak a 9. volt a legjobb helyezésük az évad során.

Jenson Button 246. futamán állt rajthoz, ezzel beállította a brit részvételi rekordot, amit eddig David Coulthard egyedül tartott. A páros az örökranglista 5. helyén áll ezzel: csak Rubens Barrichello, Michael Schumacher, Riccardo Patrese és Jarno Trulli számlál több nagydíjrészvételt. Button 10 verseny múlva felugorhat a harmadik helyre.
Abu Dhabi után Austinban is csak egy kiesője volt a futamnak, aki viszont már az első körön sem jutott túl. Két hete Raikkönen, most pedig Adrian Sutil volt az áldozat.