DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 17. szombat
F1

A Ferrarinak változtatnia kell

A technikai igazgató, James Allison bizakodik benne, hogy a Ferrari visszatér a világbajnoki formájához az elkövetkezendő években. Allison ebben az évben csatlakozott a tűzpiros egylethez a csapat életének azon szakaszában, amikor éppen elkészül új szélcsatornájuk és szinte a teljes technikai részleg személyzetét lecserélték.

James Allison a Lotustól szerződött a Ferrarihoz és reméli, hogy Pat Fry mérnökigazgatóval az oldalán ismét sikerre vezetheti majd a maranellóiakat. "Először is szerencsésnek érzem magam, hogy itt lehetek a Ferrarinál, ráadásul pont abban az időszakban, amikor sok változtatást eszközöltek a csapatnál. Remélem sikerül visszatérnünk a siker útjára, ez nálam a világbajnoki címek elnyerését jelenti. Sok mindenen kellett változtatni és Pat Fry mindezt meg is tette. Szerencsés vagyok, hiszen az új éra kezdetétől részt vehetek a projektben."

A tervező mérnök szerint az élcsapatok a szabályváltoztatásokat követően is maradnak a rajtrács élén. "A Ferrari célja mindig a győzelem. Jövőre sem lesz ez másként, bár a változtatások mérete kelthet kétségeket. Sok munka és minden bizonnyal sok hiba és a hibák javítása is terítéken lesz, de a célunk nem lehet más jövőre sem. Csak a győzelem. Tény, hogy a szezon első fele a megbízhatósági problémákról fog szólni, ez szinte garantálható. Nagyok lesznek a változtatások, ez vele jár majd."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: