Vasárnap az austini paddockban a szakértők szerint a venezuelai Pastor Maldonado PDVSA milliói egy versenyképes csapathoz kerülnek a jövő évben. Ezért lehetett az, hogy Maldonado komoly támadást intézett a Williams ellen, még a szabotázst is feltételezte - amely talán nem a legjobb viselkedés akkor, amikor a Lotushoz tart, de az enstone-i csapat nem a pilóta teljesítményére, sokkal inkább a PDVSA millióira vágyakozik.
"A jóban is összetartottunk és a rossz időszakban is" - mondta el Maldonado.
Maldonado az Egyesült Ãllamok Nagydíjának időmérő edzésén rossz teljesítményt mutatott, majd az első körben ütközött Adrian Sutil Force Indiájával, melynek következtében a német pilóta feladta a versenyt.
"Több balesetet okozott már ez a pilóta, így talán egy biztonsági területet kellene köré kialakítani, hogy elkerülje az ilyen típusú eseteket" - mondta el a mérges Sutil.

A Lotus talán azért késlekedik, mert csúszik a Quantum Motorsportsszal kötendő szerződés véglegesítése.
A Quantum vezetője, Mansoor Ijaz egyértelműen kijelentette, szeretné a tehetséges, de szponzorokkal alig rendelkező Nico Hülkenberget 2014-re megszerezni.
"Szeretnénk elősegíteni a szerződést, biztosítani szeretnénk, hogy a csapatfőnök, Eric Boullier elegendő pénzzel rendelkezzen. Nagyon közel állunk ehhez - biztos vagyok benne, a szerződés a jövő héten véglegesítésre kerül" - közölte vasárnap Ijaz Hülkenberg szerződtetéséről.
A német pilóta még reménykedhet. Néhányak szerint Hülkenbergnek a Force Indiánál is van esélye, Paul di Resta ülését foglalhatja el.
Hülkenberg menedzsere, Werner Heinz a hétvégén állítólag a Force Indiánál járt és a helyettes vezetővel, Bob Fernley-vel tárgyalt az Egyesült Ãllamok Nagydíja után.
A brit Sky vasárnap arról számolt be, hogy Monisha Kaltenborn is szeretné megtartani népet pilótáját 2014-re.
"Ez jó hír, nemde?" - válaszolt mosolyogva Hülkenberg, amikor meghallotta 2014-es lehetőségeit. "Minden, amit tehetek, hogy a pályán teljesítek."