Grosjean első gyermeke, Sacha a Magyar Nagydíjat követő hétfőn született, ezt követően, de különösen az ázsiai futamoktól kezdve pedig szinte új ember vált a tavaly még baleseteiről és figyelmetlenségéről elhíresült 27 éves franciából. Már Kimi Raikkönen távozása előtt is a Lotus stabilabban teljesítő versenyzőjévé vált, a Koreai Nagydíj óta eltelt öt futamon négy dobogót és egy negyedik helyet szerzett, és gyakran a mezőnyben egyedül ő volt képes megközelíteni a Red Bull tempóját.
Grosjean teljesítménye mellett nem sokan tudtak szó nélkül elmenni. Az előző évtizedek vicces szóbeszéde azt tartotta, hogy egy gyerek születése ösztönösen is lassít a pilóta sebességén, aki tudat alatt már valamivel óvatosabban vezet a pályán, de a jelek szerint a Lotus pilótájára nem igaz ez a statisztikailag meg nem alapozott állítás. A SkySports kommentátora, David Croft például azt fejtegette, a családalapítást követően a korábban gyakran feszültebben versenyző Grosjean ráébredt, hogy a Formula-1-nél fontosabb dolgok is vannak az életben, utóbbi kiegyensúlyozott szereplése, lazább hozzáállása pedig ennek az új tudatállapotnak köszönhető.Maga a francia mindenesetre nem egyezett ezzel a vélekedéssel, miután átvette az USA Nagydíj második helyezettjének járó trófeát.
"Úgy tűnik, ez a verseny szerencsét hoz nekem, hiszen egy évvel ezelőtt itt tudtam meg, hogy a feleségem terhes, most pedig a dobogó második fokára állhattam" - nyilatkozta."De nem hiszem, hogy a család hatással lenne a teljesítményemre. Csupán keményen dolgozok, és az egész szezon során igyekeztem fejleszteni magam. Az apaság azonban egyáltalán nem befolyásol, amikor a paddockban vagyok. Annyiban persze igen, hogy így még jobban hiányzik a családom, és minden nap fényképeket kérek tőlük. Az autóban azonban ez semmit nem változtat."

"Otthon egy pszichológussal dolgozok, amit igazán élvezek, és továbbra is folytatni fogom a terápiát, hiszen úgy érzem, hogy a segítségével a mindennapi életben és a paddockban is jobban boldogulok" - ismerte el.
"Az önbizalmamat sohasem veszítettem el, hiszen akkor már rég összeomlottam volna. Most azonban úgy érzem, több dologra is oda tudok figyelni. A Formula-1-be való megérkezés sohasem könnyű, az embernek időre van szüksége, hogy hozzászokjon a dolgokhoz. Nekem talán ez kicsit tovább tartott, mint más versenyzőknek, de cserébe most már nagyon jó teljesítményt nyújtok."